Vágólapra másolva!
Az angol szövetség 25 ezer fontra megbüntette, és egy meccsre eltiltotta Mario Balotellit, a Liverpool csatárát az instagramos üzenete miatt.

Balotelli a jól ismert videojáték-figurát, Super Mariót tette ki, ami még nem is lett volna baj, de aláírta, hogy "Ne legyél rasszista! Legyél olyan, mint Mario! Ő egy olasz vízvezetékszerelő, akit japánok alkottak meg, de angolul beszél, úgy néz ki, mint egy mexikói, úgy ugrál, mint egy fekete, és úgy szedi az érméket, akár egy zsidó".

Mindezért most pénzbírságot és egymeccses eltiltást kapott, Brendan Rodgers edző pedig törheti a fejét, kit tegyen a kezdőbe az Arsenal ellen vasárnap.

Balotelli az üzenet után hamar bocsánatot kért, megfogadta, hogy többet nem tesz ilyet, az FA büntetését pedig elfogadta, ahogy a Liverpool is.

Gól nincs, izgalom annál több

Ugyanakkor talán nem is hiányzik majd annyira az Arsenal ellen Balotelli, elvégre mindössze két gólt lőtt, mióta a nyáron visszatért Angliába.

Pihenhet, gondolkozhat Forrás: AFP

Az is igaz, hogy nem csak az olasz csatárnak, de a Liverpoolnak sem megy idén, csupán 11. a bajnokságban, a Bajnokok Ligájából pedig kiesett a csoportkör után.

Állítólag Rodgers dolgozik az idős csapatkapitány, Steven Gerrard pótlásán is, az utód az Aston Villa játékosa, Fabian Delph lehet majd.