Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását pénteken Eric Abidal, hatvanhétszeres francia válogatott futballista.

A 35 éves játékos Pireuszban közölte döntését, úgy fogalmazott, minden komoly focista életében eljön az a pillanat, amikor kénytelen felhagyni a játékkal. Valójában azonban minden focistára igaz ez.

A francia védő legutóbb a Megyeri Balázst is foglalkoztató Olimpiakosz alkalmazásában állt, korábban a Barcelona színeiben kétszer nyert Bajnokok Ligáját, négyszer spanyol bajnokságot, kétszer-kétszer Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot.

A válogatottal a 2006-os vb-n ezüstérmes volt.

Abidal májában 2011-ben tumort találtak, ezért előbb megoperálták, majd 2012-ben szervátültetésen kellett átesnie.