Vágólapra másolva!
Veretlenül hozta le a Bundesliga őszi idényét a Bayern München, amely a 17. fordulóban Arjen Robben 90. percben szerzett góljával győzött a Mainz ellen.

A Mainz a nyolcadik fordulóban, még október közepén győzött utoljára, azóta csak négy döntetlenre futotta az erejéből. A Bayern óriási fölénnyel vezeti a Bundesligát, gyakorlatilag már most oda lehet adni a münchenieknek az aranyérmet, akik a 4. percben hátrányba kerültek - de csak pár másodpercig, mert gyorsan kiderült, hogy De Blasis lesről fejelt a jobb sarokba.

Az 5. percben Ribéry lövését védte Karius kapus, majd Müller került ziccerbe, de kissé kivárt a lövéssel, így a becsúszó Jara blokkolni tudta. A 21. percben meglepetésre vezetést szerzett a Mainz, Okazaki beadása a Bayern ötösén úgy gurult végig, hogy sem Neuer, sem a védők nem tudtak tisztázni, a hosszú oldalon érkező Soto pedig éles szögből köténygólt lőtt Neuernak.

Mindössze három percig vezetett a hazai csapat, egy szabadrúgás után Schweinsteiger és Robben vagy tíz másodpercig úgy állt a labda mögött, mintha valaki egy távirányítóval lefagyasztotta volna őket, aztán végül a világbajnok német középpályás megmozdult, és gyönyörűen csavarta be a labdát, amely a jobb kapufáról pattant be.

A 40. percben újra előnybe kerülhetett volna a Mainz, de Malli nem tudta átemelni a labdát Neuer fölött. A második félidő elején ismét Malli került helyzetbe, ez még nagyobb lehetőség is volt, mint az előző, de Neuer bravúrral kitolta a jobb sarokba tartó lövést.

A második félidőben kicsit gépiesnek tűnt a Bayern játéka, és a Mainz hősiesen harcolva rászolgált volna az egy pontra, de Robben máshogy gondolta, a 90. percben Bernat beadása után üresen érkezett, és tőle szokatlan módon jobb lábbal talált a kapu közepébe.

Robben a 84. percben jegyezte első lövését a meccsen, majd a 90. percben a másodikat, amivel megszerezte a győzelmet csapatának, mondhatjuk tehát, hogy jól időzített. A Bayern így a 17 bajnokin 14 győzelmet és 3 döntetlent ért el -, és sorozatban másodszor zárta veretlenül az őszi szezont.

Hogy ez mekkora bravúr? A mostani és a tavalyi alkalmat leszámítva korábban csak háromszor volt arra példa, hogy egy Bundesliga-csapat vereség nélkül tudja le a bajnokság első felét. A begyűjtött 45 pont egyébként új rekord, csakúgy mint a négy kapott gól.

Bundesliga, 17. forduló:
Mainz - Bayern 1-2 (1-1)
gól: Soto (21.), illetve Schweinsteiger (24.), Robben (90.)

A forduló további menetrendje:
szombat:
FC Augsburg - Borussia Mönchengladbach 15.30
Bayer Leverkusen - Eintracht Frankfurt 15.30
FC Schalke 04 - Hamburger SV 15.30
VfB Stuttgart - SC Paderborn 15.30
Werder Bremen - Borussia Dortmund 15.30
VfL Wolfsburg - 1. FC Köln 18.30

vasárnap:
Hertha BSC - 1899 Hoffenheim 15.30
SC Freiburg - Hannover 96 17.30

Az állás:
1. Bayern München 17 41-4 45 pont
2. VfL Wolfsburg 16 31-16 31
3. Bor. Mönchengladbach 16 24-14 27
4. Bayer Leverkusen 16 27-19 27
5. Schalke 04 16 28-21 26
6. Augsburg 16 20-20 24
7. 1899 Hoffenheim 16 24-25 23
8. Hannover 96 16 19-24 23
9. Eintracht Frankfurt 16 33-33 22
10. 1. FC Köln 16 16-21 19
11. FSV Mainz 05 17 19-23 18
12. Paderborn 16 21-26 18
13. Hertha BSC 16 24-30 18
14. Hamburger SV 16 9-19 16
15. VfB Stuttgart 16 20-32 16
16. Borussia Dortmund 16 17-24 15
17. SC Freiburg 16 15-23 14
18. Werder Bremen 16 24-38 14

Péntek este a spanyol bajnokságban is rendeztek egy találkozót, és az Almería némi meglepetésre egy meglehetősen szerencsés góllal mind a három pontot elvitte a Celta Vigo otthonából.

Igaz, a Celta pocsék formában van, a Barca legyőzése óta ötször zakózott és egyszer döntetlenezett, és azóta egyetlen bajnokin sem szerzett gólt, a gólínség immáron 575 perce tart. Pedig a második félidőben büntetőt is rúghatott a vigói csapat, de Nolito lövését Julián kitolta.

Primera División, 16. forduló:
Celta Vigo - Almería 0-1 (0-1)
gól:
Hemed (17.)

A forduló további programja:
szombat:
Barcelona - Córdoba 16.00
Levante - Real Sociedad 18.00
Eibar - Valencia 20.00
Rayo Vallecano - Espanyol 22.00

vasárnap:
Villarreal - Deportivo La Coruna 12.00
Granada - Getafe 17.00
Elche - Málaga 19.00
Athletic Bilbao - Atlético Madrid 21.00

A Real Madrid-Sevilla mérkőzést elhalasztották, mivel a Real a klubvilágbajnokságon szerepel.