Vágólapra másolva!

Eddig bírta a FIFA etikai részlegvezetője

Lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottságában betöltött pozíciójáról Michael Garcia.

Az amerikai ügyvéd azok után jelentette be a távozását, hogy kedden a FIFA fellebbviteli bizottsága nem fogadta be az indítványát, melyben azt kérte, hozzák nyilvánosságra a teljes nyomozati anyagot a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínének kijelölésével kapcsolatban.

"Az első két évben azt éreztem, hogy az etikai bizottság valóban eredményeket tud elérni. Az utóbbi hónapokban ez megváltozott" - írta közleményében az etikai bizottság vizsgálati részlegének vezetője.
A FIFA novemberben jelentette be, hogy a Garcia által elkészített jelentés alapján az etikai bizottság nem talált semmi olyan - elsősorban megvesztegetésre utaló jelet -, ami miatt a 2018-as és a 2022-es vb rendezéséért folytatott pályázatot meg kellene ismételni. Ennek következtében a 2018-as vb rendezési joga Oroszországnál, a 2022-esé pedig Katarnál marad.

Garcia 430 oldalas nyomozati anyagából Hans-Joachim Eckert, az etikai bizottság vezetője egy 42 oldalas összefoglalót tárt a nyilvánosság elé. Előbbi véleménye szerint ez több helyen nem megalapozott következtetéseket tartalmazott, ezért azt szerette volna elérni, hogy a teljes anyagot ismertessék.

Szintén az anyag közzétételét sürgette Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és sportügyekért felelős biztosa "a kételyek eloszlatása érdekében".