Vágólapra másolva!
Joseph Blatter FIFA-elnök szerint az utóbbi időszakban bevezetett reformoknak köszönhetően a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség minden más sportszervezet számára példát mutat etika terén.

A svájci sportvezető egy zürichi, sportetikáról rendezett konferencián mondta mindezt, hozzátéve, hogy 2011 óta a FIFA két szervezetből álló etikai bizottsága teljesen független. Egyik részleg csak az etikai ügyek kivizsgálásával foglalkozik, míg a másik a döntéseket hozzá az ilyen ügyekben.

"Ami a legfontosabb, hogy teljesen függetlenek, a tagokat a kongresszus választja" - mondta Blatter.

A nemzetközi szövetség az utóbbi években több korrupciós botrányba keveredett, a végrehajtó bizottság néhány tagját eltiltották a munkavégzéstől, s vannak olyanok, akik ellen jelenleg is nyomoznak. A FIFA etikai bizottsága jelenleg is vizsgálja a 2018-as, illetve a 2022-es világbajnoki pályázatokkal kapcsolatos korrupciós vádakat.

"A futballban rengeteg kihívással kerülünk szembe azért, mert 209 tagországunk, és több mint 300 millió aktív résztvevője van a sportágunknak világszerte, játékosok, edzők, bírók. A pályán egyszerű a helyzet, megvannak a szabályok, ám azon kívül már más a helyzet" - fogalmazott Blatter.

Blatter szavai ellenére a FIFA modernkori történelme összefonódott a korrupcióval. Már elődje, Joao Havelange is súlyos vádakba keveredett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) etikai bizottságának vizsgálata szerint a FIFA első embereként egymillió dollárt fogadott az ISL nevű marketingcégtől.

2011-ben szintén korrupciós ügyek miatt kilenc FIFA-tisztségviselő kapott eltiltást, megrovást vagy pénzbüntetést.

Szintén 2011-ben történt, hogy a FIFA etikai bizottsága örökös eltiltással sújtotta a katari Mohamed Bin Hammamot, aki Sepp Blatter ellenfele volt az elnökségért folytatott küzdelemben, miután a szervezet bizonyítottnak látta, hogy Bin Hammam elnökjelöltként a FIFA májusi, tisztújító közgyűlése előtt voksokat próbált vásárolni győzelme érdekében.

2012-ben Jack Warner, a FIFA alelnöke kényszerült lemondásra, miután számos esetben keveredett vesztegetési ügybe, illetve családi vállalkozása 350.000 dolláros profitra tett szert, miután illegális módon értékesítettek meccsbelépőket a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra.

Jack Warner érintett volt a katari vb-rendezés kapcsán kirobbant botrányban is, az angol Telegraph nyomozta ki, hogy kétmillió dollárt kapott szavazatáért cserébe az araboktól.

A katari világbajnokság nem csak a vesztegetési gyanú miatt hozott rengeteg vitát, hanem a várható időjárás, a helyi alkoholtilalom, emberi jogi kérdések, sőt, még Izrael lehetséges szereplése miatt is. Ha be is bizonyosodik, hogy Katar vesztegetéssel szerezte meg a rendezés jogát, a FIFA szinte biztosan nem veszi el az arab országtól a világbajnokságot, hiszen akkor sem tett semmit, amikor kiderült, hogy a katari infrastruktúra fejlesztése közben rabszolgamunkát végző vendégmunkások közül több százan halhattak meg az embertelen körülmények miatt.

2014-ben a FIFA-nál azt is elismerték, hogy a brazíliai vébére érkező 26 FIFA-képviselő mindegyike egy-egy 20 ezer eurós, vagyis hatmillió forintos Parmigiani órát kapott ajándékba a Brazil Labdarúgó Szövetségtől.

A szervezet tevékenysége ellen legutóbb az angol válogatott korábbi sztárcsatára, Gary Lineker emelt szót. "Hánynom kell az egész FIFA-tól, ahogy van. A legmagasabb szintre is eljutó korrupció látványától kavarog a gyomrom. Sepp Blatter évek óta diktátorként irányítja a szervezetet, más sem csinál, csak marhaságokat beszél" - fogalmazott Lineker keményen a GQ magazinnak adott interjújában.