Vágólapra másolva!
Az ukrán labdarúgó-bajnokságban érdekelt Metaliszt Harkiv három argentin játékosa úgy döntött, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus miatt nem tér vissza a klubhoz.

A csapatkapitány Alejandro Gomez, valamint Jonathan Cristaldo kedden az argentin sajtónak nyilatkozva azt mondta, a bizonytalan helyzet miatt nem akar visszarepülni Ukrajnába. Honfi- és csapattársuk, Sebastian Blanco már vasárnap bejelentette ugyanezt. A futballisták azt is kiemelték, nem érzik már biztonságban magukat Ukrajnában, és senki nincs körülöttük, aki garantálni tudná, hogy nincs veszélyben az életük.

Szombaton az ukrán bajnoki címvédő Sahtar Donyeck a francia Olympique Lyonnal csapott össze Annecyban, majd a keretből többek között a brazil Alex Teixeira, Fred, Douglas Costa és Dentinho, valamint az argentin Facundo Ferreyra jelezte, hogy nem kíván visszatérni a csapattal Ukrajnába. Ők a malajziai repülőgép ukrajnai lelövésével indokolták döntésüket.

Az ukrán bajnokság a tervek szerint pénteken kezdődik, ma a Szuperkupára kerül sor a Sahtar és a Dinamo Kijev részvételével. Az Ukrán Labdarúgó Szövetség egyelőre nem számolt be arról, hogy elhalasztaná a pontvadászat rajtját.

A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe múlt csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét.