Vágólapra másolva!
A legnagyobb esélyesnek tartott Juventus a Benficához látogatott, a Sevilla pedig a Valenciát fogadta a labdarúgó Európa Liga elődöntős párharcainak csütörtöki első mérkőzésein. Mindkét összecsapáson előnyt szerzett a hazai csapat, de egyik párharc sincs lefutva: a Benfica 2-1-re verte a Juvét, a spanyol belharcot pedig 2-0-ra hozta le a Sevilla. 

A Benfica vasárnap története során 33. alkalommal nyerte meg a portugál bajnokságot, míg a Juventus jelenleg nyolc pont előnnyel vezeti a Serie A-t, és szinte bizonyos, hogy meg is védi címét. Párharcukon két olyan gárda csapott össze, amely még nem szenvedett vereséget a sorozat idei kiírásában, és amelyet sokan előrehozott döntőnek tartanak.

A Benfica sokkal lendületesebben kezdte a meccset, és már az első szögletüket gólra váltották: Bonucci maradt le Garayról, a hazaiak középhátvédje pedig szép fejessel szerezte meg a vezetést, Buffon csak beleérni tudott a labdába.


3. perc, 1-0, Garay fejes gólja


A gól után is a Benfica maradt támadásban, többet birtokolták a labdát, ha pedig elveszítették, akkor rögtön letámadták a Juventus játékosait, így az olaszoknak nehezen ment a támadásépítés. Az első húsz percben nem is változott a játék képe, ekkor azonban a Juventus átvette a kezdeményezést. Elsősorban a csapat jobb oldala, Lichtsteiner és Pogba volt aktív, a helyzetek pedig Tevezre jöttek ki, de hiába szorult be a Benfica, kapott gól nélkül kihúzták az első félidőt.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak gólhelyzetek: előbb veszélyes helyzetben Chiellini mentett a kapura törő Lima elől, majd a túloldalon Maxi Pereira vágta szögletre a labdát a ziccerben érkező Marchisiót megelőzve. Néhány perccel később azonban már nem tudtak menteni a portugálok. Asamoah ment el a bal oldalon, jól tette vissza a labdát a második hullámban érkező Teveznek, aki egy szép lövőcsellel tisztára játszotta magát, és Artur kapus lábai között a hálóba lőtt.

73. perc, 1-1, Tevez egyéni alakítása


Az utolsó tíz percre kezdett ellaposodni a mérkőzés, úgy tűnt, a döntetlen mindnekinek megfelel, mikor a Benfica egy szép kombináció után ismét megszerezte a vezetést. Egy jobb oldalról bepasszolt labdát Cavaleiro trükkösen elengedett, a lendületből érkező Lima pedig igazítás nélkül Buffon feje fölé bombázta a labdát.

84. perc, 2-1, Lima védhetetlen lövése

Az utolsó tíz percben aztán több minden történt, mint az egész meccsen. A Juventus Marchisio és Chiellini révén is egyenlíthetett volna, de előbbi 14 méteres lövését Artur védeni tudta, míg Chiellini 8 méterről, nagy helyzetben kirúgta a labdát a stadionból. Közben Markovics 17 méteres átlövés alig kerülte el Buffon kapujának bal alsó sarkát. Ha Torinóban is innen folytatják a csapatok, akkor elképesztő visszavágó áll előttünk.

Európa Liga, elődöntő, 1. meccs:
Benfica-Juventus 2-1 (1-0)
gól: Garay 3., Lima 84., illetve Tevez 73.

A másik ágon spanyol házi rangadóra, Sevilla-Valencia összecsapásra került sor. A két gárda a 2000-es években az UEFA Kupában összesen háromszor diadalmaskodott, előbbi 2006-ban és 2007-ben is megnyerte a sorozatot, utóbbi pedig 2004-ben bizonyult a legjobbnak. Az biztos, hogy egyikük idén is döntőzhet majd, és ehhez egyelőre jóval közelebb áll a Sevilla, a kétgólos előny elég lehet a visszavágón, különösen úgy, hogy a Valencia nem tudott idegenben gólt szerezni.


33.perc, 1-0, Mbia sarkazása

36.perc, 2-0, Bacca átlövése

Európa Liga, elődöntő, 1. meccs:
Sevilla-Valencia 2-0 (2-0)
gól: Mbia 33., Bacca 35.


A visszavágókat május 1-jén rendezik.