Vágólapra másolva!
A listavezető FC Liverpool izgalmas mérkőzésen egygólos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Norwich City otthonában az angol labdarúgó Premier League 35. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, így újabb lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé. Az Arsenal simán nyert a Hull otthonában, az Everton pedig 2-0-ra verte a Manchester Unitedet.

Ez volt sorozatban a Liverpool tizenegyedik győzelme, és egyre inkább valósággá válik az, amiről még Brendan Rodgers sem álmodozott a szezon előtt: a csapat a 19. bajnoki címének kapujában áll.

A Liverpool három körrel a zárás előtt öt pont előnnyel vezet a második Chelsea, és kilenccel a harmadik, de két mérkőzéssel kevesebbet játszó Manchester City előtt.

Egy igazán részletes összefoglaló a gólokkal és a helyzetekkel:


A BL-t érő negyedik helyért is óriási harc lesz, és jelenleg az Arsenal egy ponttal jobban áll az Evertonnál. Arsene Wenger csapata a Hullt verte 3-0-ra, amellyel a májusi kupadöntőben is találkozik majd. Az Arsenal egy rá jellemző góllal szerezte meg a vezetést, Özil, majd Cazorla volt a labda útja, az akciót pedig Ramsey fejezte be pontosan.

A félidő utolsó percében már kettővel vezettek a vendégek, Ramsey mellel készítette le a labdát, amit Podolski lőtt be. A német csatár a második félidőre is tartogatott egy gólt, egy kipattanót küldött a helyére 6 méterről.


Az Arsenal még nem nyugodhat meg, mert az Everton 2-0-ra megverte a MU-t, és ezzel tapad a londoniakra. A meccs már az első félidőben eldőlt, Jones kezezése miatt büntetőt kapott az Everton, amelyet a PL-ben eddig minden tizenegyesét értékesítő Baines a kapu közepébe lőtt.

A félidő végén Mirallas éles szögből bevágta a másodikat, a MU pedig nagyon halovány produkciót nyújtott a fordulás után is, Rooneynak ugyan akadt egy helyzete, de Howard nagyot védett. A korábban az Evertonnál 11 évet lehúzó, jelenleg a MU-t irányító David Moyes számára így fájdalmas volt a visszatérés, a liverpooli csapat pedig az 1969-70-es idény óta először tudta oda-vissza megverni a Unitedet.

Premier League, 3
5. forduló
Norwich City – Liverpool 2-3 (0-2)
gól:
Hooper (54.), Sondgrass (83.), ill Sterling (4., 62.), Suárez (11.)

Hull City - Arsenal 0-3 (0-2)
gól: Ramsey (31.), Podolski (45., 54.)

Everton - Manchester United 2-0 (2-0)
gól: Baines (28., 11-esből), Mirallas (43.)

hétfőn játsszák:
Manchester City - West Bromwich Albion 21.00

Az állás:
1. Liverpool 35 96-44 80 pont
2. Chelsea 35 67-26 75
3. Manchester City 33 88-34 71
4. Arsenal 35 62-41 70
5. Everton 35 57-34 69
6. Tottenham Hotspur 35 51-49 63
7. Manchester United 34 56-40 57
8. Southampton 35 50-45 49
9. Newcastle United 35 39-54 46
10. Stoke City 35 39-49 44
11. Crystal Palace 35 28-41 43
12. West Ham 35 38-48 37
13. Swansea City 35 47-51 36
14. Hull City 34 34-43 36
15. Aston Villa 34 35-49 35
16. West Bromwich Albion 33 40-51 33
17. Norwich City 35 28-56 32
18. Cardiff City 35 31-65 30
19. Fulham 35 35-77 30
20. Sunderland 34 33-57 29