Vágólapra másolva!
Alex Albon, a Forma-1-es Williams csapat pilótája hosszú távra elkötelezte magát a grove-i alakulathoz, ezzel pedig újabb versenyző jövője dőlt el a rajtrácson.

A brit–thai pilóta korábbi szerződése 2025 végéig szólt volna, az utóbbi időben pedig egyre több pletyka keringett azzal kapcsolatban, hogy távozhat a Williamstől, amelyhez 2022-ben csatlakozott. 

A Williams az utóbbi szezonokban a mezőny hátsó feléhez tartozott, de Albon hosszú távú szerződésével jelezte, hogy komoly projektet építenek az istállónál.

Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a Williams Racingnél maradhatok, és folytathatom a munkát egy ilyen tehetséges és elhivatott csapattal 

– mondta Albon, akinek a legjobb eredménye a Williamsnél a hetedik hely, amelyet 2023-ban Montrealban és Monzában is el tudott érni. 

F1 Grand Prix of Australia - Previews
Alex Albon elkötelezte magát a Williamshez
Fotó: NurPhoto via AFP/Morgan Hancock

„Nehéz volt az év kezdete, de jelentős előrelépést tettünk együtt, és 

láttam, hogy a színfalak mögött hatalmas változások zajlanak, amelyek visszavezetnek minket a rajtrács elejére. Ez egy hosszú távú projekt, amiben nagyon hiszek, és kulcsszerepet szeretnék játszani benne, ezért írtam alá egy többéves szerződést

 – tette hozzá a 28 éves brit–thai pilóta, aki biztos benne, hogy a következő években a Williams nagyszerű dolgokat érhet el a Forma-1-ben. 

A nagy Forma-1-es mozgolódásban az egyik rendszeresen előkerülő név Alex Alboné volt, akit a hírek szerint több nagy csapat is kerülgetett. Lehetett a Mercedes érdeklődéséről, ahol Lewis Hamilton bejelentett és 2025-ben esedékes távozása kapcsán folyamatosan röpködnek a nevek, valamint a Red Bull is folyamatosan "mutatja magát", ami abból a szempontból nem volt meglepő, hogy Albon 2019-ben a Toro Rossó színeiben mutatkozott be az F1-ben, majd még abban az idényben, éppen a Magyar Nagydíj után átvette Pierre Gasly helyét a Red Bullnál.

Az idei szezon abból a szempontból történelmi, hogy először fordult elő az F1-ben, hogy egyetlen változás sem volt a rajtrácson az előző idényhez képest: mind a 20 pilóta megmaradt, ráadásul ugyanannál a csapatnál. 

Az viszont garantált, hogy 2025-ben nem ezt a felállást látjuk majd. Már azelőtt biztosra vehető volt mindez, hogy február elején a Ferrari váratlanul bejelentette Lewis Hamilton leigazolását, ám ezzel egy olyan pilótakeringő indult be, amelyet a versenyhétvégékkel párhuzamosan végigizgulhatunk majd a szezonban. Hamilton távozásával ugyanis Carlos Sainz számára nem maradt hely a Ferrarinál, de ugyanígy 2024 végén jár le a szerződése további kilenc pilótának. Név szerint: Sergio Pérez, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Cunoda Juki, Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen és Logan Sargeant.

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! 

Bónuszkód: MW30