Vágólapra másolva!
A brazil szerint csapattársa "hihetetlen" teljesítményt nyújtott az eddigi futamokon, de mindent megtesz azért, hogy mostantól ő is közelebb kerüljön hozzá.

Felipe Massa szerint azért nőtt ekkorára a különbség közte és Fernando Alonso között a 2012-es bajnoki tabellán, mert csapattársa "tökéletes" munkát végez, őt viszont folyamatosan problémák hátráltatják. A brazilnak idény esélye sincs felvenni a versenyt csapattársával, eddig az összes időmérőn kikapott tőle, és 139 pont - tizenhárom helyezés - választja el őket a bajnokságban.

"Fernando hihetetlen teljesítményt nyújtott a bajnokság első felében" - nyilatkozta Massa. "Fantasztikus munkát végzett. Még azokon a pályákon is, ahol nem volt versenyképes az autónk, előrébb ért célba, mint ami elvárható lett volna. Néhány helyszínen az autónk is jól működött, de ettől függetlenül tökéletes teljesítményt nyújtott."

Bár tisztában van azzal, hogy csapattársa idén lényegesen jobban szerepel, Massa úgy véli, gyakran önhibáján kívül vesztett értékes pontokat. "Sok versenyemen történt valami, ami megakadályozta, hogy előrébb végezzek" - magyarázta. Ennek ellenére biztos benne, hogy a szezon második felében vele is komolyabban kell számolni. "Most arra kell koncentrálnom, hogy olyan irányba haladjak, mint Fernando. Erre az egy dologra összpontosítok."

"Remélem, az autónk ütőképesebb lesz, mint Magyarországon - nem csak itt, hanem a bajnokság végéig" - utalt a hungaroringi futamra, ahol Alonso is csak az ötödik helyet tudta megszerezni. Szerinte Spában gyorsabbak lehetnek. "Montrealban jók voltunk, ezért reménykedünk benne, hogy itt is azok leszünk. Bár Montrealban nincsenek olyan gyors kanyarok, mint itt, de általában az ilyen pályákon jók vagyunk."

Forrás: Ferrari