Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen állítja, a Forma-1-nek semmilyen szerepe nincs a magánéletében, csak az autók és a versenyzés miatt tért vissza.

Amikor Kimi Räikkönen a 2009-es szezon után elhagyta a Ferrarit, és úgy döntött, hogy a rali-világbajnokságban folytatja a pályafutását, elárulta: a versenyzésen kívül semmit nem szeretett a Forma-1-ben, a sportot övező felhajtást pedig ki nem állhatta. 2012-ben visszatért az F1-be, a véleménye azonban nem sokat változott a kétéves távollét alatt. "Csak a versenyzés miatt vagyok itt" - nyilatkozta a Bild am Sonntagnak. "A többi hülyeség nem hiányozna. Ha kivennék az autókat a Forma-1-ből, nem lennék itt."

Bár idén többször is azt nyilatkozta, hogy a Lotusnál jobban érzi magát, mint korábbi csapatainál, Räikkönennek továbbra sem a Forma-1 körül forog az élete. "A Forma-1 semmilyen szerepet nem játszik a magánéletemben. Nekem van igazi életem is! Azt hiszem, sok embernek a Forma-1 az élete, de én nem ilyen vagyok" - jelentette ki.

A finn úgy érzi, elégedett lehet a 2012-es idény első négy futamán nyújtott teljesítményével. Az ausztráliai idénynyitón a hetedik, Malajziában az ötödik helyen ért célba, Bahreinben pedig már a dobogóra is felállhatott. Bár ő maga is kicsit csalódott volt, amiért a szahíri pályán csak a második helyet tudta megszerezni, nem érdekli, ha a sajtóban kritizálják az eredményeit. "Azt hiszem, nem megy olyan rosszul" - mondta. "Szeretem, amit csinálok, és ez nekem elég. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak a teljesítményemről."

Forrás: Lotus