Jelentős szponzori szerződést kötött az evezős szövetség

Vágólapra másolva!
Közel harminc versenyszámban avattak győztest a 29. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokságon Győrben, a Városi Egyetemi Csarnokban.

A férfiaknál Pétervári-Molnár Bendegúz (Budapest Evezős Egyesület) 5:50,4-es idővel győzött, a riói olimpikon közel kilenc másodperces előnnyel érkezett célba a címvédő Juhász Adrián (Pénzügyőr Sportegyesület) előtt. Simon Béla a hatodik helyen zárt. „Elégedett vagyok, mivel mindent kiadtam magamból" – mondta Pétervári-Molnár Bendegúz, aki az egyetemi csapatversenyben, a Corvinus egységének tagjaként is bezsebelt egy aranyérmet.

Galambos Péter megvédte címét könnyűsúlyban Forrás: MESZ

Könnyűsúlyban megvédte címét Galambos Péter (Vác), aki 6:15,9-es idővel ért célba. „Tökéletesen teljesítettem az elvárást, 6:16-on belül szerettem volna húzni" – értékelt a váci evezős.

Az Országos Bajnokságon Pető Tibor a Magyar Evezős Szövetség elnöke és Szabó Péter a Dorko menedzsere együttműködési megállapodást írt alá, amelynek keretében a ruhagyártó cég öltözteti a magyar evezős válogatott tagjait. Az ünnepélyes aláírást VIP Ergométeres futam koronázta meg, amelyen olyan prominens szereplők is részt vettek, mint Pető Tibor, kétszeres evezős világbajnok, a MESZ Elnöke, Horváth Gábor, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Magyar Ergométer Szövetség elnöke, Simon Béla és Juhász Adrián, evezős világbajnokok és olimpikonok, Szirony Dorina és Biczó Laura az CMB Cargo-UNI Győr kosárlabda csapatának játékosai, vagy éppen Sipőcz Richárd EYOF-győztes cselgáncsozó. „Rendkívül örülünk az együttműködés lehetőségének, ilyen jellegű szponzori szerződése még nem volt a Magyar Evezős Szövetségnek." – nyilatkozta Pignitzky Borbála, a MESZ főtitkára.

VIP-futam csoportkép Forrás: MESZ

A megállapodást a magyar márka is hasonlóképp méltatta: „Mi is nagyon boldogok vagyunk, hogy ez a megállapodás létrejöhetett, hiszen a Dorko első számú törekvései közé tartozik a magyar sportolók támogatása és az utánpótlás felkarolása, ebben pedig szerencsére egyre jobb eredményeket érünk el" – hangsúlyozta Szabó Péter sportmenedzser.

A 29. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokság vasárnap a Masters és az amatőr versenyszámokkal, valamint a csapatversennyel folytatódik.