A női és férfi világcsúcs is megdőlt a monacói 5 kilométeres futóversenyen

athletics Horizontal
A holland Sifan Hassan négy másodpercet rávert a korábbi csúcstartóra
Vágólapra másolva!
A holland Sifan Hassan a női, a svájci Julien Wanders pedig a férfi világcsúcsot döntötte meg 5 kilométeren a Monacóban rendezett utcai futóversenyen.

A nemzetközi szövetség (IAAF) honlapja szerint Hassan 14:44 perces eredményt ért el, s négy másodperccel volt gyorsabb a kenyai Caroline Kipkurui eddigi csúcsánál.

Wanders Hassannál is jobban "kicentizte" a rekorddöntést, ugyanis 13:29 perces eredményével egyetlen másodpercet faragott a kenyai Bernard Kibet rekordján.

A holland Sifan Hassan négy másodpercet rávert a korábbi csúcstartóra Forrás: AFP/Ian Kington

Az 5 kilométer fiatal számnak nevezhető, az IAAF 2017 novemberében vette fel azon számok közé, melyeken világrekordot lehet elérni, ugyanakkor azt a kikötést tette, hogy 2018-ban az alapvilágcsúcs felállításához a férfiaknál 13:10, a nőknél pedig a 14:45 perces időnél jobb eredményre van szükség. Tavaly viszont egyetlen atléta sem tudta ezt a kritériumot teljesíteni, így január 1-én 2018 legjobb eredményeit - Kibet és Kipkurui idejét - ismerte el rekordnak a szövetség, s ezek dőltek meg vasárnap a hercegségben.