Vágólapra másolva!

Főtáblás a Bálint, Nagyváradi duó az asztalitenisz World Touron

Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz kettőse második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, így feljutott a 16-os főtáblára női párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.

A magyar duó szerdán este a Manika Batra, Archana Girish Kamath indiai párossal csapott össze, s ugyanúgy, mint a délutáni első körben, ezúttal is ötjátszmás találkozót vívott. Az első két szettet ők nyerték, de a rivális egyenlíteni tudott, így jöhetett a döntő felvonás, amelyben aztán - 11-3-ra - ismét a magyarok voltak jobbak.

Bálint és Nagyváradi duója a hazai játékosok közül egyedüliként tudott csatlakozni a selejtezőből az alanyi jogon főtáblás honfitársakhoz. Rajtuk kívül egyesben Majoros Bence, valamint Póta Georgina és Madarász Dóra, párosban pedig az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, a Póta, Matilda Ekholm és a Szudi, Pergel Szandra kettős képviseli majd a magyar színeket a legjobbak között.

A vasárnapig tartó budapesti viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47,6 millió forint). A főtáblás küzdelmek csütörtökön rajtolnak, a döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

Eredmények:
női páros selejtező, 2. forduló (a főtáblára jutásért):
Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz-Manika Batra, Archana Girish Kamath (indiai) 3-2
korábban:
1. forduló:
Bálint, Nagyváradi-Jamila Laurenti, Debora Vivarelli (olasz) 3-2
Chiara Colantoni, Giorgia Piccolin (olasz)-Madarász Dóra, Pergel Szandra 3-2
férfi páros, selejtező, 1. forduló:
Jusszef Abdel-Aziz, Halid Asszar (egyiptomi)-Majoros Bence, Anders Lind (magyar, dán) 3-1
női egyes, selejtező:
2. forduló:
Pergel-Mateja Jeger (horvát) 4-1
Margarita Peszocka (ukrán)-Nagyváradi 4-0
3. forduló:
Petrissa Solja (német)-Pergel 4-0