Társoldalunk:

Hosszú Katinka az év legjobbja a FINA-nál

2018.12.16. 16:50

Hosszú Katinka lett az év női úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).

A háromszoros olimpiai bajnok a kínai Hangcsouban rendezett rövidpályás világbajnokságot követő gálán vette át az elismerést. A pontversenybe az idei világkupa-sorozatban, illetve a most befejeződött vb-n nyújtott teljesítmény számított bele.

Hosszú Katinka négy aranyérmet nyert a világbajnokságonForrás: MTI/Kovács Tamás

Hosszú a vk-ban a svéd Sarah Sjöström mögött az összetett pontverseny második helyén zárt, a világbajnokságon pedig négy aranyérmet (100, 200 és 400 méter vegyes, 200 méter pillangón) és egy ezüstérmet (100 méter hát) nyert. „Nagyon jó érzés, nem gondoltam volna, hogy idén sikerül – mondta az MTI-nek Hosszú, aki hozzátette, örült volna, ha legnagyobb riválisa, Sjöström ott lett volna a világbajnokságon. – Főleg száz vegyesen érzékeltem a hiányát, hiszen ott jót csatáztunk volna.”

A 2019-es évvel kapcsolatban és a nagymedencés vb-re előretekintve azt mondta: „Szeretném, ha ez az utolsó simítások éve lenne, és ne kellene utána már kapkodni. Jó lenne, ha a világbajnokságon már esetleg egyéni csúcsokat úsznék.”

Petrov Árpád tanítványa sikerével automatikusan megkapta a legjobb edzőnek járó elismerést.