Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Úszó Szövetség eltiltással fenyegeti azokat a sportolókat, akik rajthoz állnak a szervezet által el nem ismert International Swimming League december 20-21-ei nyitó versenyén, amelyen Hosszú Katinka is el szeretne indulni. A magyar szövetség elnöke a DIGI Sport híradójának azt mondta: támogatja háromszoros olimpiai bajnokunk tervét.

"Én mindig is versenyzőpárti voltam, azt gondolom, a versenyzőt kell mindig előtérbe helyezni. Ha

- nyilatkozta Wladár Sándor a Sport24-nek.

Hosszú Katinka tervét támogatja Wladár Sándor Forrás: Imaginechina/Cai fuliang - Imaginechina/Cai Fuliang

Nagy kérdés, tényleg el akarja-e tiltani Hosszú Katinkát és a versenyen szintén elinduló többi nemzetközi sztárt a FINA,

amely attól is tart, hogy az új versenysorozat miatt sokan kihagyják majd a december 11-16. közötti, kínai rövidpályás világbajnokságot.

"A FINA majd ki fogja alakítani pontosan a hozzáállását ehhez az ISL-versenyhez, nyilván a szervezeten belül történt egy rövid kommunikáció ez ügyben, ami arról szól, hogy esetleg

– tette hozzá a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Wladár Sándor, a magyar szövetség elnöke Forrás: Koncz Márton

Ami viszont nem változott, hogy

a magyar úszók szinte mindenhol remekelnek, ahol elindulnak.

Az úszóként olimpiai bajnok Wladár Sándor pedig elárulta, kik azok, akikre különösen figyel. "Nekem két nagy kedvencem van, Milák Kristóf és Késely Ajna, óriási potenciál van bennük. A Magyar Úszó Szövetségnek az a feladata, hogy vigyázzunk ezekre a versenyzőkre, valamilyen kontrollált figyelmet adjunk nekik, hogy ne kallódjanak el még véletlenül sem, s hogy az eredményességük felfelé ívelő ága megmaradjon."