Vágólapra másolva!
Meglepő és fájó vereségekkel kezdődött magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokság, amelynek szombati nyitónapján Veréb István litván, Molnár József pedig szenegáli ellenféltől kapott ki simán. Ligeti Dániel ugyanakkor győzni tudott a selejtezőben, a nyolcaddöntőben viszont már nem, így csak vigaszágon folytathatja szereplését.

A vb első meccsét a világ és Európa-bajnoki bronzérmes, 86 kilogrammban szereplő Veréb István vívta, de nem az eredetileg kisorsolt svájci ellenfél várt rá, hanem - egy későbbi módosítás után - a litván Edgaras Voitechovskis.

A világbajnoki érmét öt éve ugyanitt, a Papp László Sportarénában megszerző magyar klasszis egyértelmű favoritként mehetett fel a szőnyegre,

hiszen riválisának eddig semmilyen komolyabb eredménye nem volt. Az első percben pedig úgy is tűnt, hogy Veréb könnyű győzelmet arat, ugyanis fél perc sem telt el, amikor szépen levitte, majd megpörgette riválisát.

A 4-0-ás vezetés több mint biztató volt a folytatásra, ám az első percet követően a litván fokozatosan átvette az irányítást. Veréb ereje már az első menet második felére fogyni látszott, riválisa egy levitellel még a szünet előtt 4-2-re felzárkózott.

A pihenő alatt Gulyás István szövetségi kapitány folyamatosan osztotta tanácsait tanítványának, ám a folytatásban a helyzet csak romlott.

Edgaras Voitechovskis változatos akciókkal gyorsan egyenlített, majd fordított, Veréb István pedig képtelen volt mit kezdeni vele. Láthatóan nem volt energiája, hogy akciózzon, s végül 7-4-es vereséget szenvedett.

A csapat egyik legnagyobb éremesélyesének veresége után Molnár József (61 kg) következett, hogy enyhítse a magyar fájdalmakat, de az ő meccse, szinte még az előzőnél is kiábrándítóbb volt. A magyar birkózó a hétszeres Afrika-bajnok Adama Diatta ellen egyetlen levitelen kívül nem tudott akciót csinálni, míg riválisa szép támadásokat és kontrákat mutatott, és végül 10-2-re győzött.

Ezek után következett az év első felét a kötöttfogású válogatottnál töltő Ligeti Dániel (125 kg), aki csapattársainál jóval összeszedettebb és élesebb volt, de csak az első fordulóban.

Itt még üresek voltak a szőnyegek Forrás: Martin_Gabor/Martin Gabor

A szombathelyi nehézsúlyú az osztrák Johannes Ludescherrel csapott össze a selejtezőben, melynek első menetében sokáig eredménytelenül küzdöttek a szőnyeg közepén a felek, majd a magyart figyelmeztettek passzivitásért. Ekkor Ligetinek fél perce volt, hogy akciót csináljon, különben riválisa kapott volna egy pontot. Egy nem túl nagy, de rendkívül lelkes szurkolócsoport által hajtott hazai sportoló azonban nem akart hátrányba kerülni, összefogta és a szőnyeg széléig tolta riválisát, aki megpróbált "belevágni" az akcióba, ám egy pillanattal később a hátán találta magát, s csak az mentette meg a tustól, hogy a szőnyeg szélén túlra zuhant.

A szünet előtt az osztrák ugyan még egy pontért ki tudta vinni ellenfelét, ám 4-1-es előnyét Ligeti a második menetben biztosan őrizte, sőt, egy mögé kerüléssel 6-1-re növelte, összességében simán jutott tovább.

Ligeti a nyolc közé jutásért a címvédő, georgiai Geno Petriasvilivel mérkőzött meg, de technikai tussal kikapott a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában. A magyar sportoló már csak abban bízhat, hogy Petriasvili a döntőbe jut, és a vasárnapi vigaszágra segíti őt.

"Az első két perc rendben volt, egy ilyen kvalitású birkózó ellen így kell mérkőzni, ám aztán kicsit elkapkodtam több szituációt is.

- értékelt az MTI-nek a szombathelyi nehézsúlyú, aki szerint Petriasvili nem viszi be őt a vigaszágra, a folytatásban ugyanis előbb az orosz bajnokot, majd vélhetőleg az olimpiai címvédő török Taha Akgult kellene vernie a fináléba kerüléshez. - Ennél a sorsolásnál rosszabbat el sem lehet képzelni."

Közben a korábban vereséget szenvedett három magyar, Veréb, Molnár és Gulyás egyaránt kiesett, miután legyőzőik a nyolcaddöntőben kikaptak.

Első mérkőzésén Gulyás Zsombor is kikapott.

A szövetségi kapitány, Gulyás István fia a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájának selejtezőjében a kínai színekben versenyző Adanabasier Adanabasierrel találkozott, akinek eddig nem volt igazán komoly eredménye. A meccs 3-3 után dőlt el, amikor Adanabasier egy mögé kerüléssel kétpontos előnyhöz jutott, az erejével a végére elkészülő magyar pedig hiába tett meg mindent, nem tudott újra értékelhető akciót csinálni, s veszített.

Gulyás már csak a vasárnapi, vigaszági szereplésben bízhat, ám ahhoz az kellene, hogy kínai legyőzője fináléba jusson.