A felnőttek között is érmes lett a szkander-vb-n Ivánfi Brigitta

szkander
Vágólapra másolva!
Kőváriné Ivánfi Brigitta tovább folytatta menetelését a szkander-világbajnokságon. A magyar versenyző ezúttal a női 70 kilósok felnőtt kategóriájában is dobogóra tudott állni.

Ivánfi Brigitta bronzéremmel folytatta szereplését a törökországi szkander- és paraszkander-világbajnokságon. A nők 70 kilogrammos kategóriájában versenyző szkanderos korábban – ezen a vb-n – már szerzett két világbajnoki aranyat, akkor a masters korosztályban győzött. Bár a világbajnokságnak nincs még vége, kijelenthető: Ivánfi Brigitta lesz a magyar válogatott legeredményesebbje ezen a vb-n.

Kőváriné Ivánfi Brigitta ezúttal bronzéremmel a nyakában Forrás: NVESZ Sajtó

„Eddig négy érmet gyűjtöttünk itt Antalyában, de abból három arany, ebből a szempontból jók az érzéseim, viszont voltak olyan válogatottak, akik sajnos nem tudták azt hozni, ami bennük volt, vagy amit vártunk tőlük" – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.