Olimpiai bajnok lehet a Hosszú Katinkát megszorongató Késely Ajnából

Hosszú Katinka; Késely Ajna
Késely Ajna hamarosan Hosszú Katinka nyomdokaiba léphet
Vágólapra másolva!
Szívósságának és erős akaratának köszönhetően kibírna még egy nagy erőpróbát, és talán újabb érmekkel is gazdagítaná az éremgyűjteményét a háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna. Mestere, Turi György viszont úgy gondolja, hogy első számú tanítványának most nem a decemberi rövidpályás világbajnokságra, hanem megérdemelt ünneplésre és pihenésre van szüksége.

Erős túlzás lenne Késely Ajna idei bravúrsorozatát – úszóberkeken belül maradva – földön kívülinek nevezni, a rendkívülire viszont a három világversenyen kiharcolt 14 dobogós helyezésével, köztük 8 aranyérem begyűjtésével többszörösen is rászolgált. Ahogy az sem mindennapi teljesítmény, hogy sikereinek kovácsa, Turi György mesteredző immár a harmadik ifjúsági olimpiáján büszkélkedhet győztes tanítvánnyal, kezdve Bernek Péterrel, folytatva a duplázó Szilágyi Liliánával, most pedig Késely Ajna szakmai és emberi csúcsot is jelentő gyorsúszó mesterhármasával.

– nyilatkozta Turi György az SzPress Hírszolgálatnak, mielőtt a magyar küldöttség elindult volna Buenos Airesből Budapest felé.

Késely Ajna hamarosan Hosszú Katinka nyomdokaiba léphet Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"Helsinkiben az ifjúsági Eb-n ő volt a magyar csapat legsikeresebb versenyzője, a glasgow-i Európa-bajnokságon egyéni indulóként az első érmét szerezte meg a felnőttek mezőnyében, a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai játékokon pedig Milák Kristófhoz hasonlóan három számban érdemelt ki ötkarikás aranyérmet.

Rá nagyon is jellemző módon idén mondta ki először, hogy nem csak a klubjára, az edzőire és a csapattársaira büszke, hanem önmagára is. Nem sokkal ezután viszont már a megérdemelt háromhetes szabadságát igyekezett kéthetesre lealkudni, mondván, hogy az ifjúsági olimpiára csak jól felkészülten utazhat el. Ahonnan most három aranyérmet hozhat el..."

A mértéktartásáról is híres mesteredző szerint most az ünneplés, az ellazulás és a feltöltődés időszakának kell következnie, amibe a két hét múlva következő és szokás szerint a klubérdekeket szolgáló százhalombattai rövidpályás országos bajnokság még belefér, az év végi kismedencés világbajnokság viszont már nem.

A háromszoros ifjúsági olimpiai bajnoknő figyelmeztetés nélkül is jól tudja, hogy most nem szabad elszállnia. Vízválasztó esztendő következik az életében, 2019-től kezdve már csak felnőtt versenyeken indulhat, és csupán a statisztikák szólnak majd arról, hogy mi mindent ért el kislányként és ifjúsági korú versenyzőként. Biztos vagyok abban, hogy januártól ismét leszegett fejjel fog menetelni és példát mutatni mindazoknak, akik hozzá hasonló komolysággal veszik a versenyzést" – hangsúlyozta Turi György.

Turi György szerint vízválasztó lesz a következő év, amikor Késely Ajna már csak felnőttek között indulhat Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kőbányai úszóműhely vezetője befejezésül arról beszélt, hogy az ifjúságiak között triplázó Késely Ajnából – bármiként is alakul a mezőnyök összetétele – felnőtt olimpiai bajnok is lehet, a kérdés csak az, hogy már Tokióban, vagy négy évvel később Párizsban. Ha semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy Ajna idén szeptemberben a 17. születésnapját ünnepelte, Hosszú Katinka pedig Rióban 27 volt, amikor három aranyéremmel hasított, tulajdonképpen akkor sincs semmi baj, ha 2024-ig kell várni Turi György tanítványának nagy dobására.