Vágólapra másolva!
Majoros István az eddigi utolsó magyar olimpiai bajnok birkózásban. 2004-ben ért fel a csúcsra, két évvel később a K-1-et is vállalta. 14 évvel az olimpiai bajnoki cím után is a szőnyeg mellett van, de már edzőként várja a budapesti világbajnokságot.

Budapesten rendezik a 2018-as birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között, ennek apropóján beszéltünk Magyarország eddigi utolsó birkózó olimpiai bajnokával, Majoros Istvánnal. Majoros 2004-ben egyedüliként nyert a magyar férfi sportolók közül egyéniben olimpiai bajnoki címet, de volt Európa-bajnok 2000-ben, a 2005-ös, budapesti világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett. Az elképesztő fogyasztásokat bemutató sportoló mesélt a kínokról, a K-1-ről, és arról is, mit vár az októberi, hazai világbajnokságtól.

Majoros István az athéni dobogón Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Tizennégy év telt el az athéni olimpia óta, mivel foglalkozik most?
Maradtam a sportág mellett, a Budapest Honvéd egyesületének vezetőedzője vagyok, mellette pedig a válogatottnál is segítek Sike Andrásnak és Repka Attilának a kötöttfogásúak felkészítésében.

2004-ben érte el a legnagyobb sikerét a szőnyegen, hogy emlékszik vissza az athéni eseményekre?
Ami elsőre beugrik, az az, hogy mennyire régen volt már. Azóta van már három gyerekem, most már ők a legfontosabbak az életemben. Emlékszem, 1988-ban ültem a tévé előtt, amikor Sike András olimpiai bajnoki címet szerzett. Édesanyámat kérdeztem, hogy anya, én is tudok ilyet? Megsimogatta a fejem és talán kicsit szkeptikusan mondta, hogy „hát persze". Végül igaza lett, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült.

Majoros István olimpiai bajnoki döntője:

2004-ben ön lett az Év sportolója is Magyarországon, mit jelentett ez akkor?
Azt, hogy én vagyok a legnagyobb király – nevet. A viccet félretéve, nagyon nagy dolog volt ez akkor, fenomenális érzés volt. Akkoriban nem is fogtam fel, hogy mit értem el, de szerencsére azért később sikerült feldolgozni.

Az olimpia után tett egy kis kirándulást más sportágak felé is, volt K-1-es meccse is, hogy is volt az pontosan?
2006-ban volt Japánban egy K-1 Premium Dynamite-gála, megkerestek, hogy lenne-e kedvem beugrani. Az egyik legnagyobb japán sztár, Jamamoto volt az ellenfelem, és nagyon sok pénzt kínáltak. Két héttel a meccs előtt szóltak, az ismerősöm kérdezte, van-e kiskesztyűm, azt sem tudtam, miről beszél. Hárommillió forintot kínáltak egy meccsért, persze, hogy elvállaltam, ennyiért Mike Tysonnal is bunyóztam volna. Persze, elvert a japán gyerek, de birkózásban tuti én nyertem volna.

Majoros István a K-1-ben:

Versenyzőként főleg az 55 kilóban indult, itt elég megszokott a fogyasztás, de ön talán az átlagnál is többet adott le versenyek előtt. Hogy sikerült?
Mondanám, hogy voltak trükkök, de sajnos nem, ez kőkemény szenvedés volt. Tizenhárom kiló volt a legtöbb, amit leadtam, két hét alatt. Mindezt ráadásul úgy, hogy kockás volt a hasam, nem lehetett mástól, csak a folyadéktól megszabadulni. Az én időmben még két nappal a versenyek előtt volt a mérlegelés. Ötvenöt kilóval álltam oda, de az olimpiai döntőben már 64-et nyomtam. Ma már a verseny napján van a mérlegelés, a szakértők szerint így humánusabb, de én ebben nem vagyok biztos. Rengeteget kell edzeni így is, úgy is.

Majoros István akcióban a 2005-ös budapesti világbajnokságon Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Mi a feladata a világbajnokság nagyköveteként?
Ahol csak lehet, népszerűsítem a rendezvényt. Legutóbb például a Nemzeti Vágta sorsolásánál segédkeztünk Bárdosi Sándorral.

Mit vár a hazai rendezésű világbajnokságtól?
Azt le kell szögeznem, hogy mint minden sportág, a birkózás is egyre erősödik, egyre szorosabb a mezőny. A magam részéről három érmet remélek a kötöttfogásúaktól, az már szép eredmény lenne.

Miért van az, hogy a kötöttfogású szakág ennyivel népszerűbb, mint a szabadfogás?
Az 1920-as években végigsöpört a világon egy hullám, a klasszikus kötöttfogású edzésterv, akkor nagyon sokan váltottak. Fontos a szabadfogás is, voltak szép eredményeink is, Bóbis Gyula, Zombori Ödön, Kárpáti Károly vagy éppen Kovács István révén. Végül talán azért lettek többen a kötöttfogásban, mert nálunk onnan jöttek az eredmények. Amikor én kezdtem, mindkét szakágban versenyeztem, végérvényesen Sike András miatt döntöttem én is a kötöttfogás mellett, és persze, nem bántam meg.