Társoldalunk:

Feladta a Tour de France-ot a tavalyi második

2018.07.19. 13:00

Sérülés miatt feladta a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt az összetettben tavaly második Rigoberto Uran.

A kolumbiai kerekes vasárnap, az Arras és Roubaix közötti 156,5 kilométeres, részben macskaköves szakaszon bukott, azóta is fájlalja a bal karját és lábát. Ugyan teljesítette a keddi és szerdai etapot, de összetettben jelenleg csak a 30. helyen áll, több mint 31 perc a hátránya az éllovas brit Geraint Thomasszal szemben.

Rigoberto Urannak idén ennyi volt a Tour de FranceForrás: AFP/Marco Bertorello

Nem jöttem rendbe a bukás után. Szerdán, az első igazi emelkedőn mindenem fájt" - mondta a 31 éves Uran.

A Bourg-Saint-Maurice-ból rajtoló csütörtöki szakaszon 175,5 kilométer és a többi között a legendás Alpe d'Huez megmászása vár a mezőnyre.

A Tour de France jövő vasárnapig tart.