Vágólapra másolva!
A 2018-as Tour de Hongrie egyik legerősebb csapata lesz az Androni Giocattoli-Sidermec. Az olasz prokontinentális klub olyan versenyzőkre épít a Magyar Körversenyen, akik az idei Giro d'Italián is remekeltek.

2018-ban már 2.1-es kategóriájú lesz nemzeti körversenyünk, ami már magasabban jegyzett, erősebb csapatok érdeklődését is felkeltette. Az idei viadalra három prokontinentális csapat érkezik (tavaly az összetett győzelmet is megszerző amerikai United Healthcare volt az egyetlen ilyen induló), köztük az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, amely ebben az évben a Giro d'Italia mezőnyében is jelen volt, számol be a hírről a Tour de Hongrie honlapja.

Az Androni Giocattoli-Sidermec csapata az idei Girón Forrás: Tour de Hongrie

Az olasz együttes már név szerinti nevezését is leadta a Tour de Hongrie-ra, és már biztos, hogy két olyan kerékpáros is ott lesz a siófoki rajtnál, aki ebben az évben az Olasz Körversenyen is jól teljesített. Érkezik az Androni egyik kitűnő sprintere, Manuel Belletti,

aki a Girón öt szakaszon is a Top10-ben volt a sprintbefutóknál,

de néhány éve szakaszt is nyert a rangos háromhetesen.

Ugyancsak itt lesz Fausto Masnada, aki a Girón a fiatal versenyzők összetettjében ötödik lett, néhány nappal később a Szlovén Körversenyen pedig megszerezte a hegyi pontverseny első helyét.

Az olasz csapat tagja lesz az ugyancsak igen gyors Marco Benfatto, akinek tizenegy szakaszgyőzelme van ázsiai és európai többnaposokról, 2016-ban pedig megnyerte a Kínai II-es Körversenyt. Raffaello Bonusi a Kínai I-es Körverseny összetett győzelmét jegyzi 2016-ból, a mindössze húsz esztendős, Costa Rica-i Kevin Rivera pedig tavaly nyert Kínában, míg Mattia Frapporti a sprintek felvezetésében, Matteo Sperafico pedig a csapatkapitány támogatásában játszhat majd kulcsszerepet.

Az Androni nagyon régi szereplője a profi kerékpáros cirkusznak, elődjét 1996-ban Gaseosas Glacial-Selle Italia éven alapította a sportág egyik – hazánkban is jól ismert – menedzsere, Gianni Savio.

A klubnak magyar vonatkozás is van, hiszen itt profiskodott a kétezres évek elején Szekeres Csaba.

Gianni Savio irányításával a csapat rendszeres résztvevője a Giro d'Italiának (1996 óta tizennyolc alkalommal lehetett ott a rajtnál), amelyen eddig tizennégy szakaszgyőzelmet és három hegyi pontversenyt is nyert.

Az Androni Giocattoli-Sidermec kerékpárosai:
Davide Ballerini (olasz)
Manuel Belletti (olasz)
Marco Benfatto (olasz)
Alessandro Bisolti (olasz)
Mattia Cattaneo (olasz)
Luca Chirico (olasz)
Marco Frapporti (olasz)
Mattia Frapporti (olasz)
Francesco Gavazzi (olasz)
Matteo Malucelli (olasz)
Fausto Masnada (olasz)
Kevin Rivera (Costa Rica-i)
Ivan Ramiro Sosa (kolumbiai)
Matteo Spreafico (olasz)
Rodolfo Andres Torres (kolumbiai)
Andrea Vendrame (olasz)