Vágólapra másolva!
Rafael Nadal a Hungarian Open tavalyi döntősét verve tért vissza az ATP Tourra két és fél hónap kihagyás után. Novak Djokovicnak tíz meccslabda kellett ahhoz, hogy legyőzze a horvát Borna Coricot. A Rolex Monte-Carlo Open 4. napján, a közel ötmillió euró összdíjazású ATP 1000-es versenyen a spanyol és a szerb már csak egy-egy győzelemre van attól, hogy a negyeddöntőben összejöjjön a rangadójuk.

Azt azért már a valenciai, németek elleni Davis-kupa mérkőzés óta lehetett tudni, hogy

Rafael Nadal játékán nem látszik a sérülés, a meccsek hiánya:

magabiztosan, játszmavesztés nélkül intézte el Alexander Zverevet és Philippe Kohlschreibert. A világelső spanyolnak nagy a tét a héten, mert a trónja veszélyben van, de, ha a tenisz történetében ő lesz az első, aki egy versenyt tizenegyszer tud megnyerni, akkor rekordot dönt (a sajátját), és a koronája is megmarad.

Roger Federer az idén sem indult el Monte-Carlóban, ahol egyébként soha nem tudott győzni. A véleményét azért elmondta, hogy miért is annyira sikeres Rafael Nadal salakon.

amit a statisztika is jól mutat. Sok különböző dolgot próbáltam ellene az évek alatt, hogy megváltoztassam az egymás elleni eredményünket. Változtattam kicsit a fonákomon, módosítottam a taktikát, de mindig mindenre volt válasza. A lábmunkája, a mozgása nagyon hatásos salakon és az egész játékának tökéletes ez a borítás. Úgy érzem, én is elég jól tudok játszani salakon, de fizikálisan komoly igénybevétel, aminek

Rafa a mestere, nincs nála jobb.

A pályafutásomnak a jelen szakaszában arra kell törekednem, hogy azokon a versenyeken induljak, ahol a legtöbb esélyem van a győzelemre, és ezért is hagyom ki a salakos szezont, csakúgy, mint tavaly is"- nyilatkozta Roger Federer a tennis365.comnak.

Rafa Nadal riválisai szerint is a valaha volt legnagyobb teniszező salakon Forrás: CrowdSpark/(c) copyright crowdspark.com/Anne Guardiola

Andy Murray egyetértett a svájcival, szerinte is Nadal mozgása, lábmunkája a sikerének a titka, illetve az is nagy előnye, hogy nincs szüksége annyi időre, amíg átáll a keménypályáról a salakra. Boris Becker ezt annyival egészítette ki, hogy a spanyol hihetetlenül tudja pörgetni a labdát, ami ráadásul salakon a leghatékonyabb. A német legenda kiemelte, hogy

Nadalnak olyan aurája van salakon, ami miatt az ellenfelek egyszerűen nem hiszik el, hogy legyőzhetik.

Arról már írtunk tegnap, hogy Novak Djokovic büszkélkedhet a legtöbb sikerrel a salakkirály ellen. „Nem kérdés, hogy Rafa mindenidők legjobb teniszezője salakon. Sokat számít, hogy balkezes, elképesztő szögeket tud ütni, ő jelenti a legnagyobb kihívást salakon"- vélekedett Djokovic, aki szerint korai még arról beszélni, hogy pénteken megmérkőzhet Nadallal a negyeddöntőben. Egyelőre a csütörtöki ellenfelére koncentrál és hangsúlyozta, hogy Dominic Thiem nem véletlenül top hármas játékos salakon, minden fegyvere megvan ahhoz, hogy ennyire jó legyen. Mindenkit emlékeztetett arra, hogy tavaly, a Roland Garroson játszmát sem tudott nyerni az osztráktól.

Őszintén elismerte, hogy amikor 7:6, 5:4-nél a meccsért szervált Borna Coric ellen, akkor izgult kicsit, azért sem tudta befejezni a csatát. Ugyanakkor

örült annak, hogy kiélezett mérkőzésen győzött,

mert pont ilyen helyzetekre van szüksége. Az érezhető, hogy egyelőre sebezhetőbb a játéka, több benne a hiba, mint korábban. Ráadásul a szezon elején néhány apró módosítást hajtottak végre az ütőjén, amihez időre van szüksége, hogy megszokja. Majd tíz éve játszik vele, 2009-ben váltott és egy teniszezőnek a legfontosabb eszköze az ütője, amihez ritkán nyúlnak. A mostani változtatással erőteljesebb lehet a játéka és a szervát is jobban tudja variálni. Novak Djokovic megerősítette, ha nem hinne abban, hogy újra úgy fog teniszezni, mint 2 éve és lesz még Grand Slam-bajnok, akkor most nem lenne Monte-Carlóban.

Rafael Nadalnak nem okozott különösebb gondot a szlovén Aljaz Bedene, könnyedén verte 6:1, 6:3-ra.

mert a tavalyi, sanghaji torna óta nem töltöttem elég időt a pályán versenyzéssel"- mondta a címvédő, első kiemelt a győzelme után. A mallorcai, kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy bár nem lát a jövőbe, de nem hiszi, hogy ő, néhány év múlva majd úgy rövidíti le a szezonját, mint Federer és a svájcihoz hasonlóan kihagy versenyeket. Üdvözölte, hogy a nemzetközi szövetség hozzányúlt a Davis-kupához és megpróbálja átalakítani. Azt azért megjegyezte, abban nem biztos, hogy a legjobb irányba indultak el, de a játékosoknak mindenképp kedvező a változás. Nagy nevetés közepette vallotta be, hogy a top teniszezők öregek, ők már nem bírnak annyit, mint korábban, ezt tudomásul kell venni.