Vágólapra másolva!
Egy nap alatt az egész világot bejárta a magyar színekben induló síakrobata, Elizabeth Swaney neve. A sportoló nem lenyűgöző teljesítményének köszönheti a világhírt, hanem annak, hogy kétszer is úgy jött le a félcsőben, hogy egyetlen trükköt sem mutatott be a phjongcshangi téli olimpián. Most a kommentelők is megmondták a magukét Swaney-nek.

Megosztotta a nézőket az eset, a tábor egyik fele szerint joga van amatőrként ott lenni az olimpián, főleg, ha saját zsebből finanszírozta felkészülését és utazását. A szurkolók másik része azt mondja, ilyen hozzáállással és tudással semmi keresnivalója az ötkarikás játékokon. A vita a virtuális térbe, egészen pontosn Swaney Instagram-profiljára is átköltözött.

- írta instáján a női síakrobatika döntője alatt Elizabeth Swaney.

A posztnál megkezdődtek az odamondások. Van, aki szerint Elizabethnek szégyellnie kell magát,

más arról érdeklődik, hogy legközelebb asztronautaként próbál-e szerencsét, esetleg vesz magának egy Grammy-díjat.

Szűkszavú, de annál lényegre törőbb kommentet is találni, mint például:

Olyan is akad, aki arról érdeklődik, hogy lehet, hogy ennyi idő alatt egyetlen trükköt sem tanult el a mezőny tagjaitól. Találtunk olyan hozzászólást is, melyben azt írja valaki, hogy

Elizabeth egyszerűen csúfot űzött más kemény munkájából, és semmire sem lehet büszke.

Elizabeth Swaney elégedett a teljesítményével, sokan viszont csak olimpiaturistának tartják Forrás: Elizabeth Swaney Twitter

Ezzel szemben vannak - nem tudni, hogy őszinte vagy ironizáló - rajongók is, akik hősnek tartják az amerika-magyar nőt, aki 24. lett a női síakrobatika félcső számában a téli olimpián.