Társoldalunk:

Liu Shaolin futamgyőztesként negyeddöntős 1000 méteren

2018.02.13. 12:14

Magyar szempontból nem kezdődtek jól a férfi 1000 méteres gyorskorcsolya előfutamok Phjongcshangban: Liu Shaoang az első futamban indult a japán Sakazaméval, az amerikai John-Henry Kruegerrel és a brit Farrel Traecyvel.

A magyar versenyző féltávnál a külső íven próbált előzni, összeakadt a japán vetélytársával, mindketten kicsúsztak, a futamból így az amerikai és a brit ment tovább, Shaoangot pedig kizárták a versenyből.

Liu Shaoang versenye hamar véget értForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Testvére, Liu Shaolin Sándor az utolsó futamban indult, ahol az első rajtot visszafújták, a másodikban jól jöttek el, a magyar már az első kanyarban a második helyen állt. Ment a harc a mezőnyben, Shaolin próbált belső íven előzni, de az orosz versenyző meglökte, fellökni viszont nem tudta, helyette ő esett el, majd a másik két rivális is. A zsűri rövid videózás után kizárta az oroszt, újraindította a futamot, amit így Liu Shaolin Sándor nyert meg, vagyis a negyeddöntőben folytathatja.

Liu Shaolin Sándor magabiztosan nyerte a kétszer visszafújt futamotForrás: AFP/Mladen Antonov