Vágólapra másolva!
Megosztotta az úszószakmát a volt szövetségi kapitány, Hargitay András Borsnak adott interjúja. A korábbi olimpiai bronzérmes úszó Shane Tusupban látja a jövőt, véleménye szerint esélyt kellene adni az amerikainak, hogy más úszókkal is olyan sikereket érjen el, mint Hosszúval. Hargitay korábban azt mondta, Hosszú Katinkában maxiumum öt év lehet még, de Tusup akár még negyven évig edzősködhet. 

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt a lapnak azt mondta, egyetért azzal, hogy jár még egy esély az amerikai szakembernek, mert valóban eredményes volt a Hosszú Katinkával alkotott párosuk.

– fogalmazott a Borsnak Plagányi Zsolt. "Azt viszont nagyon nehéz most megítélni, hogy Tusup hasonló eredményeket produkálna-e más versenyzőkkel is.

Katinka roppant tehetséges úszó, vagyis hasonló kaliberű sportolóra lenne szüksége Shane-nek ahhoz, hogy megismételje ezeket a sikereket."

Plagányi Zsolt (balra) adna még esélyt az amerikainak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Van, aki viszont teljesen más véleményen van. A sopronban edzősködő dr. Szabó Péter azt mondta a Borsnak, szerinte túlsztárolják Shane Tusupot.

"Nem értek egyet Hargitay András nyilatkozatával.

Inkább Tusup lehet hálás Katinkának, hogy ilyen tanítványa volt. Ne felejtsük el, világbajnokként vette át az Iron Ladyt.

Van, aki szerint túlsztárolják Shane Tusupot Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem találunk még egy olyan versenyzőt, aki rögtön edzésbe áll az olimpia után, Katinka ezt tette.

Az Iron Aquaticsben úszott az egyik ismerősöm, ő mesélte, hogy semmi extra nincs a tréningeken, talán több a szárazföldi edzés, amit hiányolok is a többi klubnál – mondta a lapnak dr. Szabó Péter.