Vágólapra másolva!
Egy ideje különvált Hosszú Katinka és Shane Tusup, azóta mindenki azt találgatja, megmenthető-e a házasságuk, illetve munkakapcsolatuk. A Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke, Csurka Gergely a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt az ügyről.

Csurka Gergely emlékeztetett arra, hogy Shane Tusup mindent feladott, hogy Hosszú Katinka sikereket érjen el.

„Tusup maga mondta, hogy feladta a karrierjét,

– hozzátette, hogy az edző a Nemzeti Színházban mondott beszédében is megemlítette, hogy nem ért rá a magyar nyelvvel foglalkozni, mert minden idejét a Hosszú Katinkára fordította.

Shane Tusup, Hosszú Katinka férje és edzője az év edzője díjjal az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A sajtófőnök szerint gyaníthatóan a tokiói világkupán veszhettek össze.

Tusup azt gondolta, hogy az Iron Ladyt a végletekig lehet hajtani, míg Hosszú Katinka harmadik és egy nyolcadik hellyel sem volt teljesen elégedetlen. Ahogy írta akkor, „van ilyen is". Viszont Tusup annyira maximalista volt, hogy

ezt nem tudta elfogadni.

„Katinka fantasztikusan kedves lány. Persze sokat alakult az elmúlt öt évben, de nem ment át teljes metamorfózison" – mondta Csurka, aki elárulta, hogy például a koppenhágai rövidpályás Eb előtt

az Iron Aquatics versenyzői teljesen elzárták magukat a többi magyar versenyzőtől.

„Nem baj, ha nem tartozunk senki közé elv volt Tusuppal. Viszont ahogy telt-múlt az idő, már ő is része lett a közösségnek,

– tette hozzá.

„Az Eb-n már folyamtatosan a többiekkel volt. A dobogón mondta is Verrasztó Evelynnek, hogy a himnusz most neked szól."

Esküvőjük után nem sokkal együtt Budapesten Fotó: Polyák Attila - Origo

Csurka szerint Hosszú Katinkában továbbra is van potenciál, viszont a pályafutása szempontjából mindenképpen

szüksége lenne Tusupra,

mivel egyrészt közösen váltottak technikát, másrészt jobban átlátja már az apróbb részleteket, mintha Hosszú Katinka új edzővel készülne.

Tususpról elmondta, hogy

legalább öt-nyolc év kellene ahhoz, hogy kiderüljön, milyen edző is valójában,

ha kapna a keze alá egy új Katinkát. Viszont erre nincs garancia, de ő is érdeklődve várja a folytatást.

A teljes beszélgetés a linkre kattintva érhető el.

Hosszú Katinka sorra mondja le a versenyeket

A magánéleti válság negatív hatással van a pályafutására is.