Vágólapra másolva!
Ami szombat reggel még elképzelhetetlen volt, délutánra megvalósult: egy újoncból lesz mester az ATP Finals utolsó felvonásában. A férfi teniszezők londoni szezonzáróján, a korábbi Mesterek kupáján a Roger Federert búcsúztató David Goffin és az eddig százszázalékos Grigor Dimitrov találkozik a fináléban. A második elődöntőben Dimitrov 4:6, 6:0, 6:3-ra győzte le az amerikai Jack Sockot. A belga és a bolgár, a héten már másodszor mérkőzik, igaz, a tét most 1 200 000 dollár és 500 ranglistapont.

Lehetne azon elmélkedni, ki érdemeli meg jobban, hogy pályafutása eddigi legnagyobb sikerével zárja a 2017-es idényt. David Goffin olyat tett, amire előtte csak öten voltak képesek. Túl azon, hogy életében először legyőzte Rafa Nadalt és Roger Federert, ő lett a hatodik teniszező, akinek ez egy versenyen sikerült (előtte legutóbb Novak Djokovic 2015-ben érte el ezt a bravúrt.)

Grigor Dimitrovnak nem kellett a spanyol, vagy a svájci ellen pályára lépnie, viszont a belgát 6:0, 6:2-re verte a csoportban és veretlenül jutott a döntőbe. Az ATP Finals 1970 óta íródó történetében nem fordult még elő, hogy két újonc mérkőzzön a döntőben. Ezen a szinten az újonc azt jelenti, hogy mindketten először kvalifikálták magukat a nyolcas elitbe.

Grigor Dimitrov mutatja az irányt Forrás: DPPI/Martin Cole

Természetesen Goffin diadala Roger Federer ellen sokkal nagyobb szenzáció, bár a svájci számára nem volt akkora meglepetés. „A jobb fogadó legyőzte a jobb adogatót. Csalódott vagyok, mert fedettben játszottunk, ahol szeretek teniszezni. Megvoltak a lehetőségeim, de kihagytam azokat, ő azonban nagyon tudatosan használta ki az övéit, ez döntött" – kezdte a meccs értékelését a svájci, aki sportszerűen folytatta az elemzést.

David Goffin győzelme Federert lepte meg legkevésbé Forrás: DPPI/Martin Cole

Igaz, edzésen én nem játszom annyira élesen, több lehetőséget adok neki, de akkor is láttam, milyen szinten tud teniszezni. Örülök a sikerének. Nagyszerű srác. Kedvelem őt. Annyira szépen teniszezett ellenem, hogy megérdemelte a döntőbe jutást. Ezt mondtam neki a hálónál is. Remélem, nem csak engem győzött le, de a döntőben is pörög tovább. Ami engem illet, valahogy egyszer sem éreztem magam százszázalékosnak az egész héten. Talán ezért is voltam frusztráltabb már az előző meccseken. Végig hittem abban, hogy sikerül majd szintet lépnem, összeáll a játékom, megérzem a labdát. Ki tudja, mi történt volna a döntőben, ha sikerül megtalálnom az utat a győzelemhez. Mindenesetre jó lett volna agresszívabban teniszezni"- magyarázta Roger Federer, aki arról is beszélt, hogy egyelőre nem tervez 2020-ig, a tokiói olimpiáig, de már nagyon várja a visszatérését Melbourne-be.

Irány a tengerpart? Forrás: NurPhoto/Alberto Pezzali/NurPhoto/Alberto Pezzali

„Valószínűleg most két hét vakációra megyek. Erre nem csak nekem van szükségem minden szezon végén, de a feleségemnek és a gyerekeimnek is. Szükségünk van arra, hogy együtt legyünk családként. Imádjuk ezt az időszakot. Ez a legfontosabb része az életünknek, amikor így lehetünk együtt.

December elején kezdem majd el a felkészülést. Most nem lesz rá hat hónapom, mint tavaly, de van már ebben tapasztalatom. Lehet, hogy már a nyaralás második hetében elkezdek mozogni.

Az első versenyem a Hopman-kupa lesz és a terv szerint már december 30-án pályára lépek"- búcsúzott Londontól és 2017-től Roger Federer, aki a szombati csalódottsága ellenére megint megerősítette, hogy elképesztő éve volt, nagyon boldog, rendkívül élvezte az egészet.

„Bármi is történt ma, kevésbé fontos, ha az egész szezont nézem. Elképesztő öröm, amit az idén elértem"- mondta a 37 éves, 19-szeres Grand slam-bajnok.

Vasárnap este 19.00 órától tehát Grigor Dimitrov és David Goffin mérkőzik az O2 Arénában, az ATP Finals megnyeréséért. Az elmúlt 14 évben, 2003 óta egyetlen egy alkalommal fordult elő, hogy Roger Federer és/vagy Novak Djokovic nem szerepelt a döntőben (2009-ben, Nyikolaj Davigyenko és Juan Martin del Potro játszotta a finálét), de azért rendeztek már korábban is hasonló szereposztással döntőt. Például, 1998-ban, Hannoverben Alex Corretja verte Carlos Moyát.