Vágólapra másolva!
Nem érmekben, időkben gondolkodik Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, ha további pályafutására tekint előre.

A molcsapat.hu-nak adott terjedelmes interjújában a 28 éves klasszis felidézte a júliusi vizes világbajnokságot, melyen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Ahogyan már korábban elmondta, a hazai vb szinte nagyobb értékű volt számára, mint az olimpia, s megismételte, hogy a Duna Aréna fantasztikus, telt házas közönsége előtt vízbe ugrani nagyszerű élményt nyújtott.
Megjegyezte, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetséggel, a FINA-val szemben indított "háborújában" - amelyet a rövidpályás világkupát érintő szabályváltoztatásokat követően robbantott ki - jelenleg "tűzszünet van".

- idézte a honlap Hosszút. - "Annyit látni lehet, hogy a FINA nem nagyon akar velünk szóba állni. Majd meglátjuk, hogy mi lesz akkor, ha mi, úszók jobban kiállunk a saját érdekeink mellett."
A hétszeres világbajnok beszélt a Magyar Úszó Szövetség körül kialakult helyzetről is, s ahogy ő fogalmazott, "nem az új elnök mellett állt ki januárban, hanem az előző ellen".

Hosszú Katinka időkben gondolkodik Fotó: Mudra László - Origo

"Annak örülök, hogy elindítottuk a változást, most már a magyar úszótársadalom nem fél felállni és kimondani, ha valami nem működik. Biztos vagyok benne, hogy így most is a pozitív irányba mozdulnak majd a dolgok" - tette hozzá.
A jövőről szólva megjegyezte, 2018-ban "csak" Európa-bajnokságot rendeznek, így nem lesz rajta teher, ezért kísérletezni fognak férj-edzőjével, Shane Tusuppal.
"A fejemben idők vannak kitűzve, amiket el akarok érni, mert ha nem lépek előre, akkor a következő három évben utol fognak érni. Rövidpályán, 400 vegyesen éppen a napokban döntötték meg a világcsúcsomat,

- vélekedett Hosszú, aki szerint ahhoz, hogy a legjobb maradjon, tovább kell javítania világcsúcsait mindkét vegyes számban, ellenkező esetben esélyt ad ellenfeleimnek arra, hogy a tokiói olimpiáig utolérjék.