Három magyar bronzérem a birkózó vb nyitónapján

Kiss Balázs
Párizs, 2017. augusztus 21. Kiss Balázs (pirosban) és az ukrán Dimitrij Timicsenko a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjában a párizsi birkózó-világbajnokságon, az AccorHotels Arenában 2017. augusztus 21-én. Kiss Balázs győzött, ezzel világbajnoki bronzéremet szerzett. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Kiss Balázs 98 kilogrammban, Lőrincz Tamás 75 kilogrammban, Korpási Bálint pedig 71 kilogrammban szerzett bronzérmet a kötöttfogásban a párizsi birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Az AccorHotels Arenában több ezer néző gyűlt össze a vb első érmes programjára, amelyben ugyan egy magyar sem érdekelt a döntőben, ám a négy súlycsoportból háromban is bronzmeccsen versenyeztek Sike András szövetségi kapitány birkózói.

Kissé meglepő módon a szervezők a legnagyobbak, a 98 kilósok helyosztóit tették előre,

így a 34 éves Kiss Balázst szólították elsőként a magyarok közül, méghozzá az ukrán Dimitrij Timcsenko ellen.

A mérkőzés első percében nem történt semmi érdemleges a szőnyegen, a felek szinte ki sem mozdultak a középkörből. A mérkőzésvezető előbb a magyart, majd az egyre passzívabb Timcsenkót figyelmeztette.

Az ukrán, akit Kiss a tavalyi olimpián is legyőzött, ettől kezdve külső szemlélő számára egészen érthetetlen harcmodorban folytatta a küzdelmet,

ugyanis látványosan semmit nem csinált. A nála egy fejjel alacsonyabb magyar folyamatosan rakta a karját a hóna alá, mozgatta, Timcsenko azonban a bontáson kívül mást nem tett.

Kiss Balázs mutatja bronzérmét a kötöttfogásúak 98 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A mérkőzésvezető előbb az első menetben, majd a második elején is intette az ukránt, és ugyan a második szakasz közepén egyszer Kiss is intést kapott, Timcsenko ettől sem kapott vérszemet. Az utolsó percben is a magyar csapat korelnöke ment előre, riválisát így újra intették, ezzel pedig Kiss Balázs 2013 után ismét világbajnoki bronzérmet szerzett.

- kezdte értékelését Kiss, aki azzal folytatta, hogy meg volt győződve arról, hogy az első körben őt legyőző orosz nem viszi a vigaszágra, ám amikor mégis így történt, úgy érezte, élni kell a lehetőséggel.

"Én már sokat letettem az asztalra, az utóbbi időben mindenféle teher nélkül tudok versenyezni,

így jönnek is az eredmények még ennyi idősen is" - mondta.

Kevéssel Kisst követően következett Korpási Bálint, aki címvédőként érkezett Párizsba, és egészen az elődöntőig hibátlanul menetelt, ott azonban kissé furcsa bíráskodás után később kapott intéssel kikapott.

A BVSC friss Európa-bajnokának az orosz Adam Kurakkal kellett megküzdenie a dobogóért, és a mérkőzést szó szerint a küzdelem jellemezte.

A felek hat perc alatt nem találtak fogást egymáson, ugyanakkor Korpási volt az, aki a meccs nagy részében irányított, Kurakot így az első, majd a második szakaszban is egy-egy pontért intették. Korpási végül 2-1-re győzött.

Korpási Bálint diadala az orosz Adam Kurak elleni küzdelem végén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Nagyon jó sorsolásom volt, ezért is bánt egy kicsit, hogy nem jutottam a döntőbe.

Az elődöntőben sajnos nem tudtam akciót csinálni, ilyenkor pedig előfordulhat, hogy így jár az ember"

- nyilatkozta a nap végén Korpási az MTI-nek azt is kiemelve, hogy örül bronzérmének.

A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes ceglédi klasszis lépett utolsóként szőnyegre a magyarok közül az esti programban, s a magyar tábor bízott benne, hogy legyőzi a török Fatih Cengizt és csatlakozik a már bronzérmes Kiss Balázshoz és Korpási Bálinthoz.

A friss apuka meccse előtt nagy kérdés volt, mennyire tudott túllépni a vesztes elődöntőjén,

melyen saját magát elgáncsolva bukott el az orosz Alekszandr Csekirkinnel szemben.

A meccs képét látva úgy tűnt, a botlás nincs hatással a török elleni küzdelmére, ugyanis a találkozót határozottan kezdte a ceglédiek kiválósága, a török pedig egyértelműen passzívan birkózott, aminek kevesebb mint másfél perc után egy intés lett a következménye. A szerzett pontot követően is a magyar pörgött nagyobb fordulatszámon, s még a pihenő előtt kitolta riválisát, így 2-0 volt az állás a szünetben.

A második három percben Cengiz is felélénkült, de egészen a hajráig nem tudta átvenni az irányítást, a végén pedig már hiába kapott egy intéspontot, a mérkőzést és ezzel a bronzérmet is Lőrincz Tamás nyerte meg.

"Talán még sosem fáradtam el így, mint most"

- mondta levegő után kapkodva az MTI-nek Lőrincz Tamás. "A török nagyon tudta, hogy kell kivenni belőlem az erőt, de szerencsére csak a végére sikerült neki."

A magyar birkózó elmondta, továbbra is úgy érzi, van még hova erősödni új súlycsoportjában, ugyanakkor nagyon közel volt a finálé, ami bosszantja.

Lőrincz Tamás karrierje során másodszor szerzett világbajnoki érmet Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Nehezebben bírom a meccsek sorozatát, mint korábban a 66 kilóban,

- jegyezte meg hozzátéve, sajnálja, hogy öccsének ezúttal nem sikerült jól a vb. Egyúttal azt is elárulta, hogy nehéz volt számára az elmúlt egy hónap, mert nagyon keveset láthatta újszülött kislányát, viszont a nap során sok fotót kapott róla, melyek erőt adtak neki.

A 30 éves versenyző, aki a riói olimpia után lépett fel a 75 kilósok közé, karrierje során másodszor szerzett világbajnoki érmet: a 2014-es vb-n 66 kilogrammban végzett harmadik helyen.

A magyar csapat így három bronzéremmel zárta az első napot,

a helyosztókon ugyanis Kiss Balázs az ukrán Dimitri Timcsenkót 3-1-re, míg Korpási Bálint az orosz Kurakot 2-1-re verte.

Kedden a kötöttfogásúak 59, 66, 80 és 130 kilogrammos kategóriájának küzdelmeit rendezik meg Párizsban,

ahol Torba Erik, Krasznai Máté, Szabó László és Lám Bálint képviseli majd a magyar színeket.