Ráadástussal veszített a nyolcaddöntőben a női párbajtőrcsapat

Szász Emese; Kulcsár Győző olimpia 2016 rio
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. Szász Emese ünnepel, miután győzött az olasz Rosella Fiamingo ellen a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében a Rio de Janeiró-i 3-as Karióka Arénában 2016. augusztus 6-án. Szász Emese 15-13-ra nyert és olimpiai bajnok lett. Baloldalt edzője Kulcsár Győző. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)
Vágólapra másolva!
A női párbajtőrcsapat óriási küzdelem végén, ráadástussal kikapott az olimpiai bronzérmes orosz együttestől a nyolcaddöntőben a lipcsei vívó-világbajnokság szerdai zárónapján, így a folytatásban a 9-16. helyért küzdhet tovább.

Az egyéni olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesével, illetve Várnai Viviennel és Budai Dorinával felálló magyaroktól bravúrnak számított volna az oroszok elleni siker. A meccs során ugyanakkor egy pillanatig sem lehetett érezni, hogy a világranglistán 11 hely választja el egymástól a két gárdát.

A jó kezdésről Szász-Kovács gondoskodott, miután 5-3-ra legyőzte Tatyjana Andrjusinát.

Ezt követően ugyan Várnai az idei Európa-bajnok Violetta Kolobjovától, majd Budai a friss vb-győztes Tatyjana Gudkovától kikapott, de csak egy-egy tussal, így az első kör után döntetlenre álltak a felek.

A folytatásban is maradt a döntetlen körüli állás, az ötödik asszó után a magyarok vezettek eggyel, majd a hatodikat követően az oroszok kettővel, mint ahogy a nyolcadik, utolsó előtti minimeccs végén is (26-28).

A magyar csapatnak bravúr lett volna az oroszok elleni siker Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Mindez azt jelentette, hogy Szász-Kovácsnak reális esélye volt fordítani Kolobjova ellen, akiről a legutóbbi emlékei nem lehettek pozitívak, hiszen a júniusi Eb elődöntőjében 15-13-ra kikapott tőle. Az első egy percben a magyar vívónak tulajdonképpen semmi sem sikerült, és 1:50 perccel a vívóidő vége előtt már 32-27-re vezetett Kolobjova.

Szász-Kovács azonban ezek után sokkal pontosabbá és megfontoltabbá vált.

Támadásait jól előkészítve indította, és fokozatosan közelített riválisához, majd 18 másodperccel a zárás előtt 32-32-re alakított az állást. Ezek után a két vívó a ráadástusra bízta a döntést, melyet a támadóbban fellépő orosz a pást végén bevitt, így a magyarok a 9-16. helyért folytatták a küzdelmeket.

Az ukrán válogatott 45-35-re legyőzte a magyarokat, akik így a 13-16. helyért vívnak a románokkal.

A férfi csapat Ausztráliával játszik a 11. helyért.