Vágólapra másolva!
Az ausztrál Scott Sunderland nyerte a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny keddi, szombathelyi prológját. A tavalyi egyéni időfutam győztese, Szalontay Sándor második lett, míg a dobogó harmadik fokára ugyancsak magyar bringás, Peák Barnabás álhatott.
Tour de Hongrie, Szalontay Sándor Forrás: tdh.hu, Bellus Áron

A Fő téren a felhős időben is nagy számban gyűltek össze a drukkerek. A verseny első űridejét Szalontay Sándor szállította, aki 1:03.69-es idejével taszította le a dobogó legfelső fokáról az addig vezető Dlaminit (1:03.69).

Azonban mielőtt ünneplhették volna a szombathelyiek a magyar kerékpárost, érkezett Scott Sunderland és átvette a vezetést. (1:02.99 perc).

Tour de Hongrie: már a prológ napja meglepetéseket hozott

A kerékpársport szerelmesei számára elérkezett a nagy nap: fantasztikus pályán, Szombathely belvárosában a prológgal vette kezdetét június 27-én a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 38. Tour de Hongrie. A verseny 16.30-kor a szlovák Zimány Krisztián rajtjával indult, viszont a családi programok már jóval korábban megkezdődtek. Szombathelyen csak mosolygós arcokat lehetett látni, amely nem is csoda.

Bár Szalontay győzelme elmaradt, de így is lehetett ok az örömre, mivel végül két magyar állhatott fel a dobogóra.

A harmadik helyet is magyar kerekes szerezte meg, a pénteki időfutam ob-n ezüstérmes Peák Barnabás (1:04.16 perc) személyében.

Ha lemaradt volna a legfontosabb pillanatokról, most pótolhatja: