Vágólapra másolva!
Motiváció a fiataloknak, óriási élmény a szurkolóknak: a budapesti ATP250 verseny növelheti a tenisz magyarországi népszerűségét Kuhárszky Zoltán szerint.

A világranglistán, a 80-as években az 53. helyig jutott játékos később edzőként ért el komoly sikereket. Dolgozott Anke Huber, Jennifer Capriati, Ana Ivanovic és Szávay Ágnes mellett. Volt Davis-kupa-kapitány, jelenleg pedig Valkusz Máté szakmai fejlődéséért felel.

Tanítványa egy hosszú sérülés után lábadozik, így nem indult a Hungarian Openen, helyette Mallorcán, a Nadal-akadémián edz ezen a héten. Kuhárszky szerint az lehet a cél, hogy néhány éven belül több magyar teniszező is alanyi jogon tudjon indulni a budapesti ATP tornán - pont úgy, ahogy azt Piros Zsombor is tervezi.