Négy órán át műtötték Miklós Editet

Miklós Edit
Olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit 10 és fél hónappal sérülése után újra lesiklásban startolhatott
Vágólapra másolva!
Négyórás műtétet hajtottak végre vasárnap éjjel Miklós Edit térdein az ausztriai Innsbruck melletti magánklinikán, miután az orvosok szalagszakadást, porcsérülést és csonttörést állapítottak meg a vasárnapi sérülése nyomán. Miklós Edit a körülményekhez képest jól van, délután konzultál majd az orvosával. Világkupa-harmadik sízőnk az Altenmarkt–Zauchenseeben zajló lesiklóverseny hivatalos edzésén bukott nagyot, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Megoperálták Miklós Edit térdeit az Innsbruck melletti magánklinikán vasárnap éjjel. "Editet vasárnap este 9 óra körül kezdték el operálni, és hajnali 1 órakor tolták ki a műtőből. Amikor felébresztették,

A körülményekhez képest jól van, már reggelizett, és várja orvosát, aki műtötte, hogy beszámoljon neki a részletekről" – mondta Kapitány Ildikó, a Magyar Síszövetség főtitkára, aki jelenleg a kórházban tartózkodik Miklós Edittel.

Reméljük, mihamarabb visszatérhet Forrás: AFP/Philippe Desmazes

„Jól érzem magam, örülök, hogy túl vagyok a műtéten. Délután jön vissza hozzám a doktor, így akkor tudom meg, pontosan mit csináltak velem. Ami biztos, a jobb térdemben részleges keresztszalag-szakadás volt, de nem kellett pótolni, meg tudták oldani műtéttel.

A meniscust visszavarrták, szintén a jobb térdemben. A balban az elülső keresztszalag elszakadt, és pótolni kellett, abban is a meniscus meg volt sérülve, plusz az oldalsó szalag. Ez 70-80 százalékos információ, melyet a gyógytornász mondott, nem a hivatalos diagnózis. Ma pihennem kell, még nem kelhetek fel, és várom a doktort, hogy tudjak beszélni vele" – mondta Miklós Edit.

A bukás után helikopterrel vitték le a pálya melletti orvosi épületbe Forrás: Síszövetség/Gémes Renáta

Világkupa-harmadik sízőnk a vasárnapi hivatalos edzésen sérült meg az ausztriai Altenmarkt–Zauchenseeben megrendezett lesiklóverseny hivatalos edzésén. A pálya felső szakaszán nagy sebességgel haladt, amikor a bal léce megakadt a hóban, szétcsúsztak a lábai. Ezután nagyot bukott, többször átfordult a tengelye körül, ráadásul az egyik léce nem oldott le.

Mentőhelikopterrel a pongaui kórházba szállították, ahol a vizsgálatok nyomán megállapították, hogy szalagszakadást szenvedett, amelynek következtében egy darab csont levált, és a porc is megsérült a jobb térdében. Ezután átszállították mentőhelikopterrel az Innsbruck melletti magánklinikára, ahol újabb vizsgálatokat végeztek el rajta, és a szükséges beavatkozásokat végrehajtották mindkét térdén. A térdspecialistának számító Dr. Schenk korábban már operálta Miklós Editet.

A rehabilitációs időszak várhatóan hat hónapig tart majd,

így az olimpiai hetedik helyezett sízőnk ősszel visszatérhet, és elindulhat a jövő évi olimpián Pjongcsangban.