Vágólapra másolva!
A szervezők döntésének értelmében a szűnni nem akaró havazás miatt törölték, majd vasárnapra halasztották a női lesiklás előtti edzést és futamot az Altenmarkt-Zauchensee-i alpesi sí világkupafutamon. A versenyen Miklós Edit is rajthoz állna, és itt térne vissza sérülése után Lindsey Vonn.

Előbb csütörtökről péntekre, majd péntekről szombat délelőttre tették át a női lesiklás előtti edzést, amit szombaton reggel még kétszer arrébb toltak, majd tíz óra után nem sokkal bejelentették, hogy az edzést és a versenyt is törlik. A döntés oka, hogy, ahogy a helyi szervezők mondják síverseny ide vagy oda "túl sok a hó".

Ilyen az idő Zauchenseeben:

Harmadik napja havazik folyamatosan, Zauchenseeben a rajtnál két méteres a hó, és az újabb és újabb adag friss hó használhatatlanná teszi a pályát.

Lesiklófutamot pedig nem lehet edzés nélkül rendezni,

így mindenki a rendezők döntését figyelte.

Az előrejelzések szerint vasárnapra már javul az idő, így a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) közlése szerint ekkor fogják megrendezni a női lesiklást edzéssel és futammal együtt. Előbbire 9.30-tól, utóbbira 12.15-től kerül sor.

Az ausztriai világkupaversenyen rajthoz állna Miklós Edit is, aki jelenleg ötödik a szakági világranglistán, és itt kapcsolódna be a Vk-sorozatba Lindsey Vonn, aki novemberi kartörése után először állna rajthoz.