Drogot készített, és adott el a világbajnok kajakos

Nathan Baggaley és Walter White
Nathan Baggaley az új Walter White?
Vágólapra másolva!
A bíróság bűnösnek találta Nathan Baggaley világbajnok kajakost, aki metamfetamint készített, és adott el.

A 2004-es athéni olimpián két ezüstérmet szerző, háromszoros világbajnok ausztrál versenyzőt kilenc vádpontban gyanúsították meg, ebből háromban bűnösnek találták. Készítette, importálta és terítette a kristályként is ismert keménydrogot - írta a Guardian.

Többek között a bátyjával együtt vitte az üzletet, több laborjuk is volt Ausztráliában. valószínűleg többéves börtönre számíthat. A 39 éves kajakos március 6-ig fellebezhet a bíróságon.

Nathan Baggaley az új Walter White? Forrás: AFP/AMC TV

A sorozatkedvelők máris az Emmy-díjas Breaking Bad című népszerű sorozat Walter White-jához hasonlítják, aki kémiatanárból lett kristálykészítéssel drogbáró.

Baggaley egyébként 2005-ben megbukott a doppingteszten, szteroidot találtak a mintájában, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség el is tiltotta a versenyzéstől.