Vágólapra másolva!
Az eddig elvégzett munka fontosságát és a megmaradt kijutási esélyeket taglalta Ivkovics Sztojan, az utolsó két világbajnoki selejtezőjére készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető kedden a kecskeméti sajtótájékoztatón közölte, fontos, hogy idáig eljutott a csapat.

- fogalmazott Ivkovics Sztojan, majd rátért a Monacóban légióskodó, honosított Jones Jarrod várható bemutatkozására:
"Ő régi-új játékosnak tekinthető, mivel dolgozott már a válogatottal. Csatlakozásával új lehetőségek nyílnak meg előttünk" - fejtette ki a kapitány, hozzátéve, Kovács Péter bokatörés miatt került ki a keretből, Horti Bálintnak pedig a napokban születik gyermeke, ezért nem tart a többiekkel.
Vojvoda Dávid, a nemzeti együttes legjobb dobója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy megnyerjék a hátralévő két meccsüket, és a csapat jókívánságait tolmácsolta a műtétre váró Kovács Péternek.

Vojvoda Dávidtől most is szükség lesz a remek formára Forrás: fiba.com

A csapatból a korábban közölteknek megfelelően kimaradt a Japánban légióskodó Rosco Allen, valamint a Barcelonában játszó Hanga Ádám. A magyar szövetség tájékoztatása szerint mindkettejükre fontos mérkőzések várnak klubcsapataikban, ezért nem szerepelnek most a válogatottban.
A keret tagjai szombaton, a Magyar Kupa-döntő után találkoztak Kecskeméten, ahol megkezdték a felkészülést a vb-selejtezőkre.

A magyar válogatott - amely öt győzelemmel és öt vereséggel a J csoport negyedik helyén áll - pénteken Varesében az olaszok vendége lesz, három nappal később pedig Szombathelyen a horvátokat fogadja.

A selejtező első szakaszából a tavaly Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a szeptemberi, kínai világbajnokságra.

Ivkovics Sztojan szerint óriási dolog, hogy az utolsó két forduló előtt még van esély a vb-szereplésre Forrás: Pókász Endre - MKOSZ

Ami az esélyeket illeti, a továbbjutáshoz a válogatottnak mindkét hátralévő mérkőzését meg kell nyernie, s pénteken a második olaszokat több mint hat ponttal kell legyőznie, hogy megelőzhesse őket a csoportban. Szeptemberben ugyanis az olasz csapat 69-63-ra nyert Debrecenben. A másik lehetőség, hogy két magyar győzelem mellett a lengyelek mindkét találkozójukat elveszítik.

A válogatott kerete:
Ruják András, Govens Darrin, Váradi Benedek, Perl Zoltán, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd, Ferencz Csaba, Somogyi Ádám, Eilingsfeld János, Juhos Levente, Filipovity Márkó, Keller Ákos, Molnár Márton, Jones Jarrod

A magyar válogatott további menetrendje:
péntek: Olaszország-Magyarország, Varese 20.15
hétfő: Magyarország-Horvátország, Szombathely 18.30

A csoport állása:
1. (és továbbjutott) Litvánia 19 pont, 2. Olaszország 17, 3. Lengyelország 16, 4. Magyarország 15, 5. Horvátország 14, 6. Hollandia 13