Vágólapra másolva!
Bekövetkezett az, amire senki sem számított: a női kosárlabda Euroliga B-csoportjában eddig nyeretlen görög Olimpiakosz 63-52-re legyőzte a tavalyi ezüstérmes Sopron Basketet. A fűtetlen csarnokban lejátszott meccsen a magyar csapat játéka nyomokban sem emlékeztetett arra, amit az elmúlt időszakban megszokhattunk tőlük. Ugyanakkor ezt a vereséget nem foghatjuk a külső körülményekre, mert a Sopron megmagyarázhatatlan produkcióval rukkolt elő.

Munkatársunk helyszíni jelentése a görögországi Kalkíszból.

Az Olimpiakosz elleni mérkőzés előtt másfél órával érkezett meg a kalkíszi csarnokba a Sopron Basket,

a teremben ekkor nem volt több 15 foknál.

Ezzel persze nem először szembesült Roberto Iniguez csapata, mert a szerda délelőtti dobóedzés alkalmával már megismerkedtek a csarnok kétségkívül sajátos klímájával. Mindazonáltal a dolog nem teljesen unikum, mert télvíz idején a térségben gyakorta előfordul ilyesmi. Pár hete a Szolnok férficsapatának kellett hasonló körülmények között játszania Pristinában, de a magyar női kosárlabda-válogatott is átélhette ezt 2018 novemberében Tiranában. Mindenesetre a FIBA az egyetlen szervezet, amely tehetne ez ellen valamit - ők azonban valahogy soha nem érezték magukénak ez ilyen problémákat.

Legalábbis a sportág női változatában.

Mert a férfi kosárlabda Euroligában induló két görög csapat (az Olimpiakosz és a Panatinaikosz) nem ilyen körülmények közepette fogadja ellenfeleit.

Rendkívül kellemetlen stílusban kosarazott a görög Olimpiakosz Forrás: Tóth Zsombor

Kalkíszban amúgy másodszor játszott "hazai" pályán az Olimpikaosz. Az Euroliga 1. fordulójában itt fogadták a Fenerbahcét, majd a következő három találkozót a pireuszi Béke és Barátság Sportpalotában játszották. A görög csapat a spanyol Salamanca ellen csupán egy ponttal kapott ki (68-69), a török Fenerbahce 9, az orosz Kurszk 6, míg a lett Riga 19 ponttal nyert ellenük Görögországban.

Ebből az eredménysorból nemcsak a spanyolok szenvedése a figyelemreméltó, hanem az is, hogy a világsztárokkal felálló Kurszk csupán 6 ponttal tudott itt nyerni.

Ezek a tények mind-mind óvatosságra intették a Sopront, amely amúgy győzni jött Görögországba.

Mivel Fegyverneky Zsófia talpsérülése még mindig nem gyógyult meg teljesen, ezért ő most a kispadon kezdett, Zahui, Casas, Crvendakics, Turner és Dupree pedig a pályán. Ahol Pavlopoulou kosarával indult a csata (2-0), majd Jessica Thomas triplájával 5-0-ra húztak el a görögök. Az első soproni kosár Zahui triplája volt (5-3), miközben

a görög együttes úgy játszott, mintha ezen az egy meccsen múlna az élete.

Az amerikai Lykendra Johnson pontjaival a 4. percben 8-3 volt az állás. A jéghideg teremben meleg pillanatokat éltünk át, 10-5-ös hazai vezetésnél Roberto Iniguez időt kért.

Roberto Inigueznek az első negyed elején időt kellett kérnie Forrás: Tóth Zsombor

Ez hatott, mert Casas triplájával a 8. percben először vezetett a Sopron (10-11), azaz egy 6-0-s sorozatot csinált a magyar bajnok. A görögök erre szintén egy 6-0-s futással feleltek. Az első negyed 16-14-es Olimpiakosz vezetéssel fejeződött be; a spanyol Casas dudaszós duplájával jöttünk fel két pontra.

Crvendakics hármasával indult a 2. negyed (16-17), Casas ekkor már 8 pontnál járt, a görögök meg időt kértek,

mert a Sopron keményen, egy 5-0-s szériával indította a második tíz percet.

Ekkor már Fegyverneky és Jovanovics is a pályán volt a soproni együttesben. A 14. percre a Sopron összegyűjtötte az 5 csapatszemélyit, innentől tehát minden egyes vendégszabálytalanság után büntetőzhetett az Olimpiakosz. Sotiriou két ilyen dobásával 24-23-ra visszavette a vezetést a görög csapat.

A svéd Amanda Zahui az első félidő legjobbja volt a Sopronban Forrás: Tóth Zsombor

A Zahui-Johnson párharc élményszámba ment, különösen akkor, amikor a svéd bebúrázta az amerikait. Ami ennél nagyobb probléma volt, hogy a Sopronnak nem mentek úgy a dobások, ahogy az elmúlt időszakban megszokhattuk ezt.

Ehhez hozzájött még a rendkívül kellemetlen stílusban játszó görög csapat,

szóval, szenvedős volt ez az első félidő amelynek végén 3 ponttal, 28-25-re vezetett az Olimpiakosz.

Zahui tartotta a lelket a magyar csapatban a második félidő elején. A magyar csapat játékosai fáztak - ez látszott egy-egy gesztusból, mozdulatból.

Borzalmasan szenvedős meccs volt ez,

Sotiriou keze a legrosszabbkor, a dudaszó pillanatában sült el, majd egy újabb görög kosár után 35-28 volt az állás, azaz 7 ponttal vezetett a hazai együttes. Gyökeres fordulatnak kellett tehát következnie, ha nem szerettük volna, hogy éppen a Sopron ellen szerezze meg első győzelmét a sorozatban az Olimpiakosz.

Azt lehetett sejteni, hogy egy 14 meccsből álló kőkemény sorozatban nem lehet mindig topteljesítményt nyújtani, mégis

fájó volt nézni, hogy a vért ivó görögök a 28. percben 41-30-ra vezettek.

Ez a 30 dobott pont megmagyarázhatatlanul kevés volt. A körülmények persze nem voltak ideálisak, de ez sem indokolta ezt a különbséget. A játék képét látva pedig ki kellett mondani, hogy a Sopronon ezen a meccsen csak a csoda segíthetett.

A Sopron nagyon sokat szenvedett a görögországi mérkőzésen, és nem volt esélye a győzelemre (a képen Yvonne Turner) Forrás: Tóth Zsombor

A csoda azonban nem ezen az estén érkezett meg Görögországba. Pontosabban az volt a csoda, amit az Olimpiakosz a mérkőzésen elővezetett.

A Sopron 9 perc alatt 5 pontot dobott a harmadik negyedben,

Roberto Iniguez 44-30-as állásnál nem tehetett mást, mint időt kért.

A harmadik negyedet 22-11-re vesztette el a Sopron.

50-36-os görög vezetéssel indult a negyedik negyed. Az a Sopron, amelyet az elmúlt hetekben láthattunk az Euroligában, simán ledolgozott volna még egy ekkora hátrányt is idegenben. De ezen a délutánon nem ezt a Sopront láthattuk. Bár Dupree a negyedik negyed harmadik percében bevágott egy hármast, de a görögöknek minden magyar kosárra volt válaszuk. 6 perccel a vége előtt 54-39 volt az állás. Aztán fenékig ittuk a keserű poharat, mert 57-39-et is mutatott a tábla.

Casas ekkor pillanatok alatt két kosarat is szerzett, de ez is csak a kozmetikázásra volt elég, mert a görögök még mindig 14 ponttal vezettek, és már csak 5 perc volt hátra.

Ezt a hátrányt pedig már nem lehetett ledolgozni.

A végén az Olimpiakosz úgy ünnepelt, mintha megnyerte volna az egész sorozatot. Örömük érthető volt, mert megverték az előző sorozat ezüstérmesét. Nekünk viszont borzalmasan fájt mindaz, amit ezen az estén Halkíszban láthattunk.

Női kosárlabda Euroliga, B-csoport 9. forduló: Olimpikaosz-Sopron Basket 63-52 (16-14, 12-11, 22-11, 13-16.)
Legjobb dobók: Thomas 15, Johnson 11, illetve Casas 15, Zahui és Crvendakics 8-8.