Vágólapra másolva!
A női kosárlabda Euroliga egyik legkülönlegesebb helyszínére érkezett meg szerdán este a Sopron Basket, hogy a sorozat hatodik fordulójában összecsapjon a török Hatay BB együttesével. A két héttel ezelőtti, salamancai mérkőzéshez hasonló, nehéz küzdelem vár a soproni lányokra, de a magyar bajnokcsapat képes lehet az újabb bravúrra.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Hatay-ból.

Így beszélt emlékeiről a Sopron Basket vezető edzője, a spanyol Roberto Iniguez félúton Bécs és Hatay között a repülőgépen. Mi pedig most megmutatjuk, hol vagyunk pontosan.

Bár a csapatból és a vezetőségből senki sem beszél róla, valahogy úgy van ezzel az ember, hogy jó lenne minél hamarabb túljutni ezen a meccsen. Aleppóban most nyugalom van - mondják a helyzetet jól ismerők, de november 25-én még arról érkeztek hírek, hogy gáztámadás volt a szír városban.

A szíriai Aleppó városának egy részlete 2018 áprilisában Forrás: AFP/George Ourfalian

Maradjunk annyiban, hogy a megérkezés után

a Sopron csapata erős rendőri fogadtatásban részesült, és az autóbuszunkat is több rendőr kísérte a csarnokba.

Mert a repülőtérről Roberto Iniguez azonnal a terembe vezényelte a lányokat, és kiadós, másfél órás edzést tartott az utazástól cseppet törődött társaságnak. Onnan jöttünk a szállodába, amely igazi szellemhotelnek tűnik - a folyosók sötétek, mintha csak a mi kedvünkért nyitották volna ki az épületet. De az ellátással és a szobákkal semmi gond nincs szerencsére.

A tréningen részt vett a spanyol válogatott

Queralt Casas, aki a hét elején egy bravúros huszárvágással került a francia Carolo Basket együttesétől Sopronba.

Az Angela Salvadores helyére érkező kosaras valóban minőségi csere és újabb szintugrás a magyar bajnokcsapatnak, amely ezzel az igazolással nagyot lépett előre. A kérdés most már csak az, hogy mennyire sikerül őt beilleszteni a Sopron játékrendszerébe? Mivel Iniguez edző spanyol, és mivel jól ismeri az új játékost, bízhatunk abban, hogy nem lesz zökkenő. Egy biztos: kiváló képességű játékosról van szó, az 1. fordulóban a Carolo-Sopron meccsen 18 pontot szórt be nekünk.

A Hatay eddigi eredményei

1. forduló: Hatay-Salamanca 88-80
2. forduló: Hatay-Riga 74-77
3. forduló: Carolo-Hatay 90-79
4. forduló: Hatay-Olimpiakosz 71-55
5. forduló: Fenerbahce-Hatay 87-74

A hazai mezőnyben makulátlan Sopron a hét végén meglepően szoros meccset játszott a Vasas ellen Budapesten (79-73-ra nyertek a vendégek), egy hete pedig az Euroliga-csoportban 6 meccsből 6 győzelemmel álló Kurszk ellen kaptak ki hazai pályán. Az orosz sztáregyüttes szerdán a salamancai meccsét is behúzta (58-56, azaz egylabdás meccsen nyert a Kurszk), a Sopronnak viszont most nagyon kellene egy újabb idegenbeli bravúr.

A magyar csapat iszonyatos terhelésben van, ez talán épp a Vasas ellen ütközött ki a leginkább. (Igaz, a Hatay sem dicsekedhet, mert ők 3 ponttal nyertek az Ormanspor ellen.) A győzelem óriási lökést adna, mert ezt követően kétszer otthon játszanak Fegyvernekyék. Előbb december 20-án a Riga, majd január elején a Carolo ellen.

A Sopron Basket csapata ide, a törökországi Hatay-ba érkezett meg Forrás: robertharding/Gabrielle & Michel Therin-Weise/Gabrielle & Michel Therin-Weise

A Hatay két kulcsjátékosa Courtney Paris és Glory Johnson. Utóbbi a montenegrói válogatott honosított játékosa, annak a nemzeti csapatnak meg a Sopron edzője, Roberto Iniguez a szövetségi kapitánya. (Így ér minden körbe az európai női kosárlabdában.)

Az ő semlegesítésük esetén van esélye a győzelemre a magyar csapatnak, de ez cseppet sem lesz könnyű feladat.

Mint azt már említettem, a Sopron az érkezés után igyekezett belakni Hatay ódon csarnokát, ahol félelmetes hangulat várja majd a magyar együttest.

A Sopron Basket eddigi Euroliga-meccsei

1. forduló: Carolo-Sopron 80-74
2. forduló: Sopron-Olimpiakosz 85-69
3. forduló: Fenerbahce-Sopron 69-67
4. forduló: Salamanca-Sopron 70-78
5. forduló: Sopron-Kurszk 58-65

A teremben lévő folyamatos dohányzást talán megússzuk - bár az épületben járva-kelve mindenütt lehet érezni a cigifüst falakba ívódott kesernyés illatát. A hangorkánt azonban tuti nem kell majd nélkülözni - itt teljesen más a közönség, mint Isztambulban, ahol öt hete játszott meccset a Sopron. Az viszont udvariatlanság volt, hogy

a törökök egy szobából lesték meg a magyar csapat edzésének elejét -

egészen addig, amíg egy másik Török, Zoltán, az ügyvezető rájuk nem nyitott. Pár kedves szó után a vendéglátók abbahagyták a kukkolást.

Edzés a Hatay ódon csarnokában. Van, aki a falra kifeszítve figyel minket Forrás: Origo

A Sopron csapata amúgy még sosem nyert meccset a Hatay ellen. Két éve találkoztak legutóbb, akkor mindkét összecsapás a törökök győzelmével végződött. Anno az utazás sem volt zökkenőmentes, mert két éve

a rossz időjárás miatt a magyar együttes az idegenbeli találkozóra utazva Isztambulban ragadt.

Ha úgy tetszik, máris megvan az előrelépés, hiszen most zökkenőmentesen értünk ide a török-szír határ mellé.

A magyar idő szerint 16 órakor kezdődő mérkőzésről az Origo a helyszínről számol be.