Vágólapra másolva!
Belgrádban kisorsolták a 2019-es szerb-lett közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság csoportjait. Magyarország a C csoportba került Törökországgal, Olaszországgal és Szlovéniával, egyúttal az is kiderült, hogy Szerbiában fogja megvívni a csoportmeccseit.

Az már a sorsolás előtt két nappal eldőlt, hogy a magyar válogatott a harmadik kalapból várja majd a húzást. Székely Norbert együttese egy rendkívül nehéz négyesből jutott ki az Európa-bajnokságra, köszönhetően annak a bravúrnak, hogy Litvániát idegenben és hazai pályán is le tudta győzni, így a kontinens egyik legjobbja, Oroszország mögött a második helyen végzett.

Ünnepel a magyar női kosárlabda-válogatott, miután 78-76-ra legyőzte Litvániát a miskolci Eb-selejtezőn Forrás: FIBA

A belgrádi városházában megrendezett eseményen először a két rendező ország kosárlabda szövetségének elnöke mondott köszöntőt, akikhez csatlakozott a szerb ifjúsági- és sportminiszter, a korábbi kiváló vízilabdás, Vanja Udovicsics, majd a FIBA Europe vezetősége. Ezután bemutatták az Európa-bajnokság kabalaállatait, majd egy táncos-labdás performansz után bemutatták a négy rendező várost (Riga, Nagybecskerek és Nis a csoportküzdelmek, Belgrád az egyenes kieséses szakasz házigazdája lesz).

Ezután elkedődött maga a sorsolás, ahol kiderült, hogy

Magyarország a C csoportba került az előző tornán ötödikként végző Törökországgal, a hetedik Olaszországgal (akik egy ponttal győzték le a mieinket a kieséses szakasz első meccsén), valamint a 14. Szlovéniával.

Így az is biztossá vált, hogy a magyar válogatott Szerbiában fogja játszani a csoportmeccseket, ugyanis a rendező szerbek kiválasztották Szlovéniát, hogy ugyanabban az országban, de egy másik csoportban vívja meg a csoportküzdelmeit.

A végleges beosztás:

A csoport (Lettország): Ukrajna, Nagy-Britannia, Lettország, Spanyolország
B csoport (Lettország): Svédország, Franciaország, Csehország, Montenegró
C csoport (Szerbia): Magyarország, Törökország, Olaszország, Szlovénia
D csoport (Szerbia): Oroszország, Belgium, Szerbia, Fehéroroszország

Az Európa-bajnokságot 2019. június 27. és július 7. között rendezik.