Vágólapra másolva!
Óriásit küzdve, az ellenfél hibáit kihasználva aratott 27-22-es győzelmet Dunaújváros Kohász KA az előzetesen jóval esélyesebbnek gondolt Siófok ellen, s ezzel bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába.

A találkozó esélyesének egyértelműen a Balaton-partiak számítottak. A kezdésre mindenesetre nem lehetett panasz hazai oldalon, mert a dunaújvárosiak elszántan vágtak neki a meccsnek, Klujber találataival háromszor is magukhoz ragadták a vezetést, sőt, a 8. percre sikerült meglépniük kettővel A folytatásban Kobetic vette a nyakába a Siófokot, ráadásul a félidő utolsó tíz percére nagyon visszaesett a hazai csapat támadójátéka, így nem volt meglepő, hogy

a szünetre 12-11-es előnnyel vonulhatott a Siófok.

A Dunaújváros kiejtette a kupából a Siófokot Forrás: kohaszkezi.hu

A térfélcsere meglépett kettő góllal a vendégcsapat, míg a Dunaújváros Ferenczy szabálytalansága után emberhátrányban próbált ismét felzárkózni, sikerrel. A Siófok is többet hibázott annál, mint szokott, s Szekerczés találatával a 36. percben sikerült is kiegyenlíteni (14-14). A folytatásban továbbra is nagyon pontatlanul játszott a Siófok, s ezt könyörtelenül kihasználta a DKKA, s Szekerczés, Grosch és Kazai találataival 21-16-ra elhúzott. Innen pedig már nem is volt visszaút,

a Kohász szenzációsan küzdve, a vendégek hibáit kihasználva 27-22-re megnyerte a mérkőzést,

s ezzel bejutott a Magyar Kupa következő fordulójába - derült ki a dunaújvárosi csapat honlapjának beszámolójából.

Így sem lehetett teljes a hazai öröm, mivel Klujber Katrin utolsó percben elszenvedett bokasérülése, a mérkőzésen hét gólt szerző játékost ölben kellett levinni a pályáról.

A férfiaknál a Magyar Kupa 3. fordulójában a Ferencváros a Tunsgramot ejtette ki 36–28-as, idegenbeli sikerével.

Női kézilabda, Magyar Kupa, 4. forduló
Dunaújváros–Siófok 27–22 (11–12)
MTK–Kisvárda 28–34 (13–20)

Férfi kézilabda, Magyar Kupa, 3. forduló
Tunsgram SE–Ferencváros 28–36 (12–20)