Vágólapra másolva!
A 2019-es férfi kosárlabda-világbajnokságra kvalifikáló sorozat második szakaszát Hollandiában kezdi meg a magyar válogatott, amely ha győzni tud, nagy bravúrt hajt végre. A selejtező sorozat első szakaszában a hollandok minden hazai meccsüket megnyerték. Vojvoda Dávidék elszántan készülnek, miközben a házigazdák már a meccs előtt igyekeznek elaltani a mieinket.

Munkatársunk helyszíni jelentése Almere-ből.

A szakirodalom ingerszegény környezetnek hívja azt a helyet, ahol az ég világon semmi nem történik. Hollandiában Naarden falucska pontosan ilyen hely.

A település szélére épített hotel ablakából megelevenedik előttünk a híres holland mezőgazdaság minden pillanata - lovak és tehenek eszik a füvet.

A 15 fokos kellemes ősz, a bágyadt napsütés sem teszi izgalmasabbá az életet. Remek hely az alvásra, vagy éppen az összpontosításra. Pénteken este nyolctól a Naarden melletti Almere-ben ennél izgalmasabb lesz a helyzet, mert a magyar férfi kosárlabda-válogatott Hollandia ellen kezdi meg a világbajnoki selejtezők második szakaszát.

A fehér mezes hollandok hazai pályán még veretlenek a vb-selejtezőkön Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Röviden összefoglalom, mi történt eddig:

  • A vb-selejtezők első szakaszában a magyar válogatott Litvániával, Lengyelországgal és Koszovóval került egy csoportba.
  • Az első hat meccsből hármat megnyertünk - kettőt Koszovó, egyet Lengyelország ellen. Három vereségünkből kettőt Litvániától szenvedtünk el és kikaptunk Lengyelországban is. Így a hat meccsből 3 győzelemmel és 3 vereséggel jutottunk a második szakaszba.
  • Két csoport egyesülése után kialakult egy hatos csoport, amelyben az olaszok, a horvátok és a hollandok is benne vannak, rajtunk, a litvánokon és a lengyeleken kívül. Mi most a holland, az olasz és a horvát válogatottal játszunk, a hatosból az első három megy majd a 2019-es kínai vb-re.
  • A mostani három idegenbeli meccsből papíron a hollandok elleni a leginkább megnyerhető, de ez sem lesz egyszerű.

Mégpedig azért nem, mert a magyar csapatból három alapember hiányzik. Hanga Ádám, Allen Rosco és Váradi Benedek. Mindhárman sérültek. A többiek azonban itt vannak Hollandiában és - ahogy ezt a magyar férfi kosárlabda-válogatottól megszoktuk -

az utolsó csepp vérükig küzdeni fognak az esti vb-selejtezőn.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány Almere-ben Forrás: Pókász Endre

A FIBA továbbra sem tudot rendet csinálni abban a kérdésben, hogy a vb-selejtezőkön minden ország a legerősebb csapataival vegyen részt.

Az Euroligában és az NBA-ben kosarazók a korábbi mérkőzések jó részén nem állhattak a csapatok rendelkezésére, mert senki sem kockáztatta meg, hogy ezeken a meccseken megsérüljön, vagy a távollétében elveszítse helyét a klubcsapatában.

Ez az agyrém csak idén júniusban változott meg, ezt pedig a magyar csapat saját bőrén tapasztalhatta meg, amikor az NBA-játékosokkal feálló litvánok Budapesten legyőzték a magyar válogatottat. Idén ősszel és 2019 telén azonban visszaáll az eredeti állapot, azaz amikor majd a horvátokkal játszunk, ellenfelünk legjobbjai nem lesznek ott a nemzeti csapatban. A horvátok saját bőrükön érzeték, hogy mennyire fals ez a helyzet, mert a selejtező első három meccsét elvesztették -

kikaptak Zadarban a románoktól és Rotterdamban a hollandoktól is.

Aztán belehúztak és a végén továbbjutottak.

A fogadóirodák amúgy a holland válogatottat egy hajszállal esélyesebbnek tartják, mint a magyart. Nézzük, a holland együttes milyen eredményeket ért el eddig.

  • Hollandia-Horvátország 68-61
  • Románia-Hollandia 75-68
  • Olaszország-Hollandia 80-62
  • Horvátország-Hollandia 82-78
  • Hollandia-Románia 77-52
  • Hollandia-Olaszország 81-66

Látható, hogy a ma esti házigazda mind a három hazai meccsét megnyerte és mind a három idegenbeli fellépését elvesztette.

Éppen ezért lenne óriási bravúr a péntek esti győzelem Almere-ben.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány megint különleges felkészülést választott, mert a csapatot hat nappal ezelőtt Belgrádba vitte, hogy a válogatott edzőmérkőzésen találkozzon az olimpiai ezüstérmes Szerbiával.

Mivel a szerbek komolyan vették a 99-43-as végeredménnyel zárult felkészülési meccset

(máskülönben mi értelme lett volna a találkozónak?) néhányan a magyar szövetségi kapitány szemére vetették, hogy vágóhídra vitte a fiúkat. Ismerve Ivkovicsot, szinte biztosak lehetünk abban, hogy ennek az edzőmeccsnek is megvoltak a szakmai okai.

A magyar válogatott edzése Almere-ben Forrás: Pókász Endre

Például a hollandok esetleges elaltatása.

Mert abban biztosak lehetünk, hogy a szerb meccs végeredményéről ők is értesültek.

Kükönben a szerbek mindenképpen ragaszkodtak a zárt kapus edzőmeccshez, Ivkovics meg ahhoz, hogy néhány magyar újságíró lássa az összecsapást. A magyar szövetség,

Sztojan Ivkovics simán megtehette volna, hogy elsunnyogja a végeredményt,

hogy egyáltalán nem hozza nyilvánosságra a szerbek elleni csatát. Nem így tettek, ezért pedig nem szapulás, hanem elismerés jár nekik. Még akkor is, ha a 99-43-as végeredmény fest annyira jól.

A magyar csapat - amennyiben képes lelassítani Hollandia játékát - elérheti a bravúrt Almere-ben. Ezért kell szurkolnunk pénteken este a legjobb magyar férfi kosarasoknak.