Világraszóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás

Debrecen, 2018. július 14. Az aranyérmes magyar válogatott a női kézilabda junior-világbajnokság eredményhirdetésén a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 14-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világraszóló sikert ért el nyáron a női szakág utánpótlása.

A szakember hétfőn annak apropóján nyilatkozott, hogy július elején a serdülőválogatott megnyerte a svédországi nyílt Európa-bajnokságot, a juniorok július közepén százszázalékos teljesítménnyel aranyérmet szereztek a debreceni világbajnokságon, majd az ifjúsági csapat második lett a vasárnap véget ért lengyelországi vb-n.

"Nem mindennapi sikert ért el a női szakág, ami

- fogalmazott Zsiga Gyula.

Az aranyérmes magyar válogatott a női kézilabda junior-világbajnokság eredményhirdetésén a debreceni Főnix Csarnokban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette, az MKSZ szakmai koncepciója és az utánpótlás-nevelés új stratégiája olyan képzést és szakmai alapú fejlődési vonulatot igyekszik kialakítani, amely a felnőtté válás utáni eredményességet is magában hordozza.

"A siker véleményem szerint önmagában is világra szóló, de

az igazi értékét az adja majd meg, ha mindez felnőtt szinten is megjelenik a sportágban" - szögezte le a szakmai igazgató.

Zsiga Gyula pozitívan tekint a jövőbe Forrás: Szabó Pál - Origo

"A nyári sikerek az útba, a szakembergárdába és a játékosokba vetett hitünket is megerősítették. Érezhetően nagy az összhang a csapatainkon belül, a játékosok és a vezetők között. Emellett látunk olyan egyéni képességeket is, amelyek alapján joggal bízunk benne,

- közölte Novák András, az MKSZ főtitkára.