Másképp néznek-e a Sopron Basket csapatára Európában azok után, hogy áprilisban ezüstérmesek lettek az Euroligában?
Egészen biztosan. Azt tapasztaltam, hogy a Final Fourban szereplő négy együttest mindig egészen különleges figyelem és tisztelet övezi.
Amikor a Sopronnal először jutottunk be a négyes döntőbe, már átélhettük ezt, igaz, akkor csak negyedikek lettünk. Ugyanakkor ez teher is. Főleg a mostani ezüstérmünk után mikroszkóppal vizsgál bennünket mindenki.
Ez azt is jelenti, hogy amíg egy évvel ezelőtt kevésbé készültek fel önökre, ez az idén másképp lesz?
Szakmailag talán nem, de egy-egy Final Fourban szereplő csapat elleni mentális felkészülés mindig megmozgat plusz energiákat az ellenfeleknél. Nekünk az összes ellenfelünkhöz megfelelő alázattal és tisztelettel kell közelednünk.
Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy nagyképűek legyünk.
Ugyanez a magyar bajnokságban játszó ellenfelekre is igaz?
Rájuk fokozottan. Nagyon szeretném, ha kívülről is az látszana, hogy a Sopron Basket minden magyar ellenfelét tiszteli. Ez egy kimondott és nagyon fontos eleme az idei viselkedésünknek. Ez egy morális kérdés a számunkra.
Miért hangsúlyozza ezt? Korábban sem volt ezzel gond, vagy igen?
Eddig is ilyenek voltunk, csak az én tapasztalataim az elmúlt húsz évben igen vegyesek ezen a téren. Elég sok olyan együttest láttam, amely képtelen volt helyén kezelni a sikert.
Mi ne legyünk nagyképűek. Nem hiszem, hogy nagy baj lenne ezzel, de az sem gond, ha most, a szezon elején erre felhívom a társaság figyelmét. Minden játékosnak minden nap úgy jöjjön be ide, hogy azon a napon többet kell dolgoznia, mint az előzőn.
Ha megkérdezném őket, nem biztos, hogy mosolyognának.
Pedig ezt a feltételt kell minden olyan sportolónak teljesítenie, aki itt akar játszani.
A tavalyi évhez képest jelentős előrelépés lesz, hogy a hazai Euroliga-mérkőzéseiket az M4 Sport élőben közvetíti. A tavalyi eredmények alapján akár a közönség, akár a médiumok nagyobb terheket rakhatnak a csapatra. Felkészültek erre?
Ez pozitív hatással lesz ránk. Mi szomjazzuk a nyilvánosságot, de erre az egész magyar női kosárlabdasportnak nagy szüksége van. Ebből a szempontból mi vagyunk az úttörők, de ez cseppet sem baj. Több tízezer ember nézhet minket hétről hétre – ez a mi egyik feltétele a szakmai előrelépésünknek.
Amikor augusztus 13-án megkezdődött a felkészülés a 2018-19-es idényre, hogy érkezett meg a csarnokba? Úristen, már kezdődik? Jaj de jó, hogy kezdődik! Melyik érzés volt meg önben?
Úristen, nem végeztem el minden munkát, amit a kezdésig elterveztem. Szerettem volna, ha minden elkészül – például az öltözőnk, de majd minden helyére kerül egyszer.
A szakmai munkához minden feltétel maximálisan adott.
Régi vágyunk volt, hogy a Sopron Basket csapata egy olyan munkahely legyen, ahonnan a játékosok ne akarjanak hazamenni.
Nagy nemzetközi cégeknél lehet arról hallani, hogy a dolgozók örömmel járnak oda, az a második otthonuk. A megfelelő körülmények más munkamorált teremtenek és növelik az ott dolgozók teljesítményét. Ez lenne a mi célunk is. Egy több éves terv és egy hosszú út elején vagyunk. De elindultunk rajta és nem szeretnénk erről letérni.
Ha lenne a csarnokban egy lift, akkor abban egy kellemes hangú ember mantrázná, hogy mennyire jó itt dogozni? Nagy multik székházában volt szerencsém ehhez.
Azért ennyire nem mennék messze. A játékosok a tapasztalatok útján mondják azt, hogy mennyire szeretnek itt játszani, edzeni. Ne egy géphang nyomassa ezt beléjük.
Az Euroliga ezüstérem megszerzése után sokan keresték meg, hogy ide jönnének játszani?
Igen, de nem döntően azért, amit mi kialakítunk itt. A Sopron Basketnek hosszú évek óta van egy nagyon jó vonzóképessége – egy bizonyos szegmensben.
A világ elitjéhez tartozó kosárlabdázók közül Sopronba direkt még nem jelentkezett be senki.
Feltörekvő fiatalokat – akik később világsztárok lettek -, Angel McCoughtry-t vagy Kayla McBride-ot meg tudtunk szerezni, de nem tudtuk őket itt tartani.
Arra még nem volt precedens, hogy a világ jelenlegi 25 legjobb játékosa közül valaki hozzánk bejelentkezzen.
Az Euroliga ezüstérem változtatott ezen a helyzeten?
Igen, most több top 25 kosaras jelezte, hogy szívesen jönne Sopronba.
Gratulálok. Ilyenkor mit mond az ügyvezető?
Megköszönöm, majd elmondom az ügynökének, hogy a Sopron Basket lehetőségei nem alkalmasak. Nincs annyi pénzünk, amennyit egy ilyen kaliberű világsztár kér.
Ilyenkor a sportvezető nem őrül meg?
Nem, mert nekünk nem ez az utunk. Ez a kérdés akkor lehetne igazán izgalmas, ha arról beszélnénk, hogy egy világsztárokból álló csapatot kellene összeraknunk. Egy fecske – legyen bármennyire is jó kosaras – nem tud nyarat csinálni. Még Sopronban sem.
Másfelől itt nem elég, ha valaki sztár. Lehet bármekkora csillag, ha nem tud beilleszkedni ennek a klubnak az életébe, ha képtelen alkalmazkodni, akkor az idejövetele több kárt okoz, mint hasznot.
Amikor a nyár közepén kiderült, hogy Jelena Milovanovics ebben a szezonban nem tud a rendelkezésünkre állni, akkor keresnem kellett a helyére valakit.
Négy jelölt volt.
Pénzügyi szempontból ebből három volt elfogadható, egy tehát azonnal kiesett. Ekkor kérdeztem meg Roberto Iniguezt, hogy mit gondol erről. A végső szót természetesen ő mondta ki, így lett a játékosunk a svéd Amanda Zahui. Az edzőnk vele már dolgozott egy évet – ez döntötte el a kérdést.
Az Euroliga második helyezése sok pénzeszsákot megnyitott?
Nem. Nagyságrendi változás nincs a csapat költségvetésében. Ha most találnék valahol 5-10 millió forintot, az hatalmas segítség lenne nekünk, de ez az összeg a klub helyzetét az új Euroliga idényben nem változtatná meg.
Magyarországon jelenleg nincs olyan támogató, aki 3-4 millió eurót adna azért, hogy mi érdemben előrelépjünk. Ekkor tudnék leülni olyan játékosokkal, akik egy évre egymillió eurót kérnek.
Ennyi kellene a szintlépéshez?
Igen. Elég sok pénz. De ez valamennyi csapatsportágra igaz, nem kosárlabda-specifikus jelenség.
Sopron kisváros, itt nincs milliárdos támogató.
Nekünk olyannak kell maradnunk, amiért szeretnek és tisztelnek bennünket Európa-szerte. Ez pedig a fiatal, feltörekvő kosarasok kiapadhatatlan forrása.