Csaló vagy vak bírók vették el a magyar válogatott győzelmét

Budapest, 2018. augusztus 15. Bogdan Tanase, a magyar válogatott vezetőedzője (középen) beszél játékosaihoz a Magyarország - Macedónia férfi röplabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnokában 2018. augusztus 15-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A magyar férfi röplabda-válogatott Macedónia ellen kezdte meg a 2019-es Eb-re selejtező sorozatot. A csaknem 150 perces drámai meccset a macedónok 3-2-re nyerték meg Budapesten. Úgy, hogy az ötödik szettben 12-12-es állásnál a román-horvát bírókettős belenyúlt a meccsbe. Nem is akárhogyan.

Az első két szettet 25-23-ra a macedón, a harmadikat és a negyediket a magyar csapat nyerte meg ugyanilyen arányban. Jött a mindent eldöntő ötödik, amelyben 12-12 volt az állás. Ekkor a magyar csapat egyik legjobbja, Pádár Krisztián emelkedett fel. A bírók sípoltak és hálóérintést mutattak Pádárnál.

Csakhogy nem erről volt szó. Pádár nem ért a hálóhoz, ellentétben a túloldalon ácsorgó Filip Despotovskival, aki a magyar játékos felugrásának pillanatában meghúzta a hálót.

Így azt a látszatot keltette, hogy Pádár hozzáért. Pedig nem így történt. Így 12-13 lett. Utána még egyenlített a magyar csapat - ekkor lett volna 14-12 ide és két meccslabda a magyaroknak. Helyette 13-13, majd a macedón együttes befejezte a meccset.

Mondanunk sem kell, döbbenetes csalás volt mindez.

Két részről is. A macedón is sportszerűtlen volt, de a román Mateizer és a horvát Ivkovics bíró is másfelé nézett. Hiába reklamáltunk, nem segített semmi. Macedónia 3-2-re nyert. Legyenek vele boldogok.

Az ominózus jelenet:

Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 1. forduló: Magyarország-Macedónia 2-3 (-23, -23, 23, 23, -14)
A legeredményesebb magyar pontszerzők: Pádár 19, Gergye 14, Szabó A. 13

A csoport másik mérkőzésén: Ukrajna-Svájc 3-0 (16, 16, 20)