Vágólapra másolva!
A magyar női U20-as kosárlabda-válogatott 86-51-re nyert Horvátország ellen a soproni korosztályos Európa-bajnokság első napján. Óriási győzelem, remek magyar siker.

Már a meccs elején látszott, hogy a magyarok nagyon komolyan veszik a nyitómeccste, hiszen 8-0-ra elhúztak. A folytatásban is egyértelmű volt a hazai pályán játszó együttes fölénye, amelyben olyan, az NB I-ben és a nemzetközi kupákban edződött játékosok szerepelnek, mint Studer Ágnes, vagy Kiss Virág.

Az első negyedben elért 29-7-es eredmény minden képzeletet felülmúló siker volt.

Nagyszerű győzelemmel kezdett a magyar válogatott Sopronban Forrás: FIBA

A csoport másik mérkőzésén Lettország 70-62-re verte a lengyeleket. A magyarok vasárnap a lettek, hétfőn a lengyelek ellen folytatják az Európa-bajnokságot.

Női kosárlabda U20-as Európa-bajnokság, C-csoport, 1. forduló: Magyarország-Horvátország 86-51 (29-7 18-16 19-14 20-14)

A magyar csapat legjobb dobói: Gereben 18, Kányási 15, Mérész 14.