Vágólapra másolva!
Hatalmasat küzdött és minden tőle telhetőt megtett a magyar férfi kosárlabda-válogatott a világsztárokkal teletűzdelt Litvánia ellen, de nem sikerült kiharcolnia a bravúrt. Az NBA-játékosokat is felvonultató vendégek 73-50-re győztek a Tüskecsarnokban, így a magyar együttes 3-3-as mérleggel zárta a világbajnoki selejtezők első körét. Búslakodni nem kell, ugyanis Ivkovics Sztojan csapata is továbbjutott a második fordulóba, ahol a holland, az olasz, a horvát, a lengyel és a litván válogatott vár majd rá.

Litvánia csapata már biztosan csoportgyőztesként jut tovább a C jelű négyesből, mégis sztárokkal teletűzdelt kerettel érkezett. Több Euroliga-játékos mellett Észak-Amerikából, az NBA-ből is jöttek ketten, méghozzá a Toronto Raptors centere, Jonas Valanciunas, valamint az Indiana Pacers magasembere, Domantas Sabonis. Ha utóbbi neve ismerősen cseng, az nem véletlen, ő bizony a centerlegenda, Arvydas Sabonis fia. Mindketten kitűnő szezonon vannak túl a világ legerősebb bajnokságában, a vb-selejtezők utolsó körére pedig csatlakoztak hazájuk válogatottjához.

Népes és színes tábor buzdította a litván válogatottat a Tüskecsarnokban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A magyar csapat csütörtöki, koszovói győzelmével szintén bebiztosította a továbbjutást, még úgy is, hogy többen is hiányoztak, mint például Hanga Ádám, vagy Váradi Benedek. Ők sajnos ma sem álltak Ivkovics Sztojan rendelkezésére, nélkülük kellett harcba szállni a világ egyik legerősebb csapata ellen.

Nem kezdtünk megilletődötten, már az első támadásból sikerült pontot szerezni, Ruják András szép passzát Keller Ákos váltotta kosárra, amire aztán Sabonis rögtön válaszolt. Majd Vojvoda Dávid is megvillant egy nagyszerű triplával, de a vendégek sem maradtak adósok a pontokkal. Remekül tartottuk magunkat az első negyedben,

Keller például Valanciunas fölött süllyesztett el egy triplát, a telt házas Tüskecsarnok pedig őrjöngött.

Igazi centerpárbajt láthattunk, Keller és Valanciunas hatalmasat meccselt.

Az első negyedben fantasztikusat harcolt Keller Ákos és Jonas Valanciunas (középen) Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az egyszektornyi litván ultrák is hallatták a hangukat, főleg Grigonis hármasánál, de Govens Darrin saroktriplája után a 3000 magyar túlüvöltötte őket. Szívósan játszottunk, de a befejezésekbe többször is hiba csúszott, így ötpontos litván előnnyel ért véget az első negyed.

A második Keller Ákos hatalmas blokkjával kezdődött, majd a New York Knicks korábbi játékosa, Mindaugas Kuzminskas dobott egy homályt.

Vojvoda ráadásul betalált a túloldalon, de Kuzminskas is tudott javítani. Perl Zoltán gyönyörű passza és Keller bravúros kosara után ismét feljöttünk mínusz háromra, majd megint Perl villant, a litvánok pedig gyorsan időt kértek. Az biztos, hogy nem erre számítottak a 2013-as és a 2015-ös Eb ezüstérmesei.

Pánik a litván kispadnál Fotó: Szabó Gábor - Origo

Perl a vezetésért dobhatott triplát, de kiszédült a labda a gyűrűből, miközben Valanciunasszal nem tudtunk mit kezdeni ekkor, mindkét gyűrűt uralta. Aztán visszajött Keller, és egy az egyben levédekezte a litvánok sztárját, méghozzá tanítani való módon. Govens hosszú kosárcsendet tört meg, de sajnos a többi dobás nem igazán esett be, miközben a litvánok óriási fölényben voltak a lepattanók megszerzésében. Gudaitis 2+1-es akciójával először nőtt kétszámjegyűre a különbség, aztán Allen Rosco is beszenvedett egy nehéz kosarat.

Allen Roscónak nem jutott könnyű kosár Sabonis és Valanciunas szorításában Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az utolsó támadásnál Eilingsfeld János kísérlete lejött a gyűrűről, nem sikerült közelebb kerülni a litván válogatotthoz, amely 37-24-re vezetett az első húsz perc után.

Kellett a jó kezdés a harmadik felvonásra, szerencsére Vojvoda azonnal bevert egy tempót, de Valanciunas sem lassított. Seibutis hárompontosára Allen válaszolt, majd Sabonis és Valanciunas szép összjátéka után utóbbi zsákolt. 16 pontosra nőtt a vendégek előnye, amikor Ivkovics mester időt kért. Pazar lábmunkával védekeztek a litvánok, így nem igazán működött az egy az egy elleni játékunk. Majd Benke Szilárd betörése után ugrott talpra a közönség, amikor faulttal együtt szerzett kosarat, de a büntetőt sajnos kihagyta.

Majd ugyanő fejezett be okosan egy leindítást, kezdtük faragni a hátrányunkat!

A játékvezetők hagyták a kemény játékot, igaz, a litvánoknak túlságosan is, a negyed utolsó másodpercében egyértelműen szabálytalankodtak Perl ellen, de a fújás elmaradt, így nem sikerült pontokkal zárni ezt a tízpercet.

Vojvoda Dávidnak sem hagytak sok teret a vendégek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az utolsó negyed sem indult jobban, Eilingsfeld kipontozódott, míg Ivkovics technikai hibát kapott, amit aztán Sabonis büntetett kosárral. Szerencsére ez nem szegte a kedvünket, főleg Kellerét nem, aki a második triplakísérletét is értékesítette. Felváltva estek a kosarak, a litvánok nem tudtak jobban ellépni, ráadásul mi szebb pontokat szereztünk, Perl például pimasz csellel röptette meg ellenfelét. Majd ugyanő villant meg még kétszer, de Litvánia nem tette meg azt a szívességet, hogy belealudjon a meccsbe.

A végére a 20 pontot is elérte a különbség, de semmi szégyenkezni valója nincs a magyar csapatnak, amely 73-50-es vereséget szenvedett a világ egyik legjobb csapatától, de így is továbbjutott a világbajnoki selejtezők második körébe.

Végeredmény, férfi kosárlabda világbajnoki selejtező, C csoport, 6. kör:
Magyarország – Litvánia 50-73 (14-19, 10-18, 13-18, 13-18)
Magyarország pontdobói: Keller 12, Perl 10, Govens 8, Vojvoda 7, Benke 6, Allen 5, Horti 2

A mérkőzés után Ivkovics Sztojan így értékelt:

Szeretném megköszönni Budapestnek, hogy vendégül látta a meccset, és hogy telt ház előtt játszhattunk. A játékosaim csodálatos emberek, akik mindent megtettek ezen a két meccsen. Bejutottunk a következő körbe, ami olyan, mintha megint egy Eb-re jutottunk volna ki. Ez a csapat harmadik selejtezősorozata így együtt, 18 meccsből 13-at megnyertünk. Most pedig készülünk a következő, szeptemberi fordulóra.

A vendégek mestere, Dainius Adomaitis így láttam a meccset:

Jól védekeztünk és ennek köszönhetjük a győzelmet. Tudtuk, hogy a magyarok jók hazai pályán. Sikerült őket kevés ponton tartani, ez volt a kulcs.