Idegenben tett hatalmas lépést a vb felé a férfi kézilabda-válogatott

Koper, 2018. június 9. A magyar csapat tagjai a Magyarország - Szlovénia kézilabda világbajnoki selejtező első mérkőzésén a szlovéniai Koperban 2018. június 9-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott a 2020-as tokiói olimpia szempontjából is fontos világbajnoki selejtezőn fantasztikus, 29-24-es győzelmet aratott a vb-bronzérmes Szlovénia ellen Koperben. A visszavágóra június 13-án, szerdán Veszprémben kerül sor. A párharc győztese a 2019-es világbajnokságra jut el, ahonnan már az olimpiai selejtező felé vezet az út.

Nem létfontosságú, nem is sorsdöntő, de azért igencsak nagy téttel bíró mérkőzésre készült a mögöttünk álló napokban a férfi kézilabda-válogatott: az előző világbajnokságon bronzérmes Szlovénia elleni két találkozón kellene ugyanis kiharcolni a jövő januári dán-német közös rendezésű világbajnokságon való szereplést. Ahonnan a győztes máris kijut a 2020-as tokiói olimpiára, míg a 2-7. helyezettek jogot szereznek a selejtezőn való részvételre. Négy évvel ezelőtt a magyar csapat ugyanilyen helyzetben volt, akkor nem tudott kijutni a katari vébére, és később a riói olimpiára sem. Mit ad Isten, éppen a szlovénok állták utunkat.

Ljubomir Vranjes csapata ezúttal is vegyes előjelekkel készülhetett a rendkívül technikás és még annál is gyorsabb kézilabdát játszó szomszédok ellen.

Lékai Máté játéka és góljai jelenthetik a kulcsot a vb-szerepléshez Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A Telekom Veszprém irányítója, Lékai Máté - többé-kevésbé - felépült térdműtéte után, visszatért a keretbe a 37 évesen is extraklasszisnak számító Nagy László, valamint a védekezést acélosabbá tenni hivatott Ilyés Ferenc is, ugyanakkor a felkészülés során kidőlt a lengyel Plockkal a BL-ben edződő fiatal kapus, Borbély Ádám, és továbbra sem számíthatott a szakmai stáb a BL-döntős Nantes irányítójára, Faluvégi Rudolfra. Vranjes ezzel együtt is optimista volt:

A mérkőzés első szakaszában nagy lesz a nyomás, az ellenfelünk nagyon sokat fut, és agresszíven játszik, de szerintem ezt tudjuk majd kezelni" - fogalmazott, hozzátéve, olyan eredményt kell elérni, ami akár egy szoros vereség is lehet, hogy megmaradjon az esélyünk a veszprémi visszavágóra.

A túloldalon több ismerős is felsorakozott, így a két veszprémi, Gasper Marguc és Blaz Blagotinsek, valamint a Szegeddel bajnoki címet nyerő Matej Gaber is. Utóbbi nem is kertelt, amikor az esélyekről kérdezték: „Mi vagyunk az esélyek, de ők sem lesznek megszeppenve. Mindent megtesznek majd, hogy legyőzzenek bennünket, ám kétségtelenül nagyobb nyomás alatt vannak, mint mi.

- nyilatkozta a beálló.

A mérkőzés, 1. félidő

A csarnok két végében egymással szemben elhelyezett mintegy kétszáz magyar szurkoló – és a rövidgatyában és strandpapucsban a tengerpartról beeső hazaiak – azt láthatták, hogy Lékai Máté és Nagy László is ott volt a pályán az első magyar támadásnál, melynek végén Bodó Richárd lövését tolta ki Lesjak, majd a hazaiak meg is szerezték a vezetést. A következő támadás forgatókönyve mindkét oldalon hasonló volt, ezúttal Dolenec fejezett be góllal egy villámgyors támadást, majd fél perccel később még egyet. Így a negyedik perc közepén 3-0-ra vezettek a hazaiak. Eddig kellett várni, hogy Lékai Máté egy kihagyott hetes után megszerzett kipattanóból végre meglője a mieink első gólját.

Veszprémben csapattársak, most ellenfelek: Blaz Blagotinsek (balra) gyepálja Lékai Mátét Forrás: MTI/Czagány Balázs

A szlovének pont úgy játszottak, ahogy azt vártuk: kőkeményen védekeztek, és követhetetlenül gyorsan támadtak. Nem segített, hogy Ilyést már a hetedik percben kiküldték két percre, de szerencsére Dolenec is ment utána, majd Balogh másolta le Lékait – kihagyott hetes, megszerzett kipattanó – és szépítettünk 2-4-re, majd Bodó góljával még közelebb lopakodtunk. Alighogy kiegészültünk, Bánhidit is leküldték, de a játékvezetők ügyeltek a szimmetriára, ezúttal Vid Kavticnik követte a magyar védőt, Bóka Bendegúz pedig be is talált szélről, majd Ilyés üres kapus góljával megint csak egy gól volt a hazaiak előnye (6-5).

A tatabányai veterán rögtön meg is kapta a második két percét, majd a mieink támadásánál Sipos Adriánt is kiküldték a bírók, de megúsztuk egy góllal a kettős hátrányt, sőt

Bodó még lőtt is egyet, így a félidő felénél csak egy gól volt a hátrányunk (7-6).

Vranjes ekkor hozta le két ászát, Lékai és Nagy László is pihenőt kapott, Juhász Ádám és Ancsin Gábor vette át a helyüket, majd a 18. percben időt kért a svéd mester, és beküldte a veszprémi átlövőt, Ligetvári Patrikot. „Válaszul" a dán bírók kiküldték Ancsint – húsz percen belül ez volt az ötödik magyar kiállítás. Kaptunk is két gólt, így újra három volt a hazaiak előnye (11-8).

Hogy a rossz még rosszabb legyen, a bírók a 22. percben piros lappal végleg kiállították az addig három gólt szerző Bánhidit, aki összeszaladt Bezjakkal.

Bánhidi Bencét (középen) nem kímélték, el is szakadt nála a cérna Forrás: MTI/Illyés Tibor

A magyar szurkolók érthetően nehezen viselték a történéseket, kaptak is a dánok becsülettel. Ligetvári Patrik gólja hűtötte le a kedélyeket. Veselin Vujovic a legjobbkor kért időt, lenyugodhattak a küzdő felek, amiben segített a Miklert váltó Székely Márton első védése és Sipos Adrián első gólja is. Zarabec kiállítása után Balogh Zsolt lőtt gólt, és 0-0 után először újra egyenlő (12-12) volt az állás. Ne örüljünk, gondolták a bírók, és a félidő utolsó két percére lezavarták Sipost, és mivel ők eggyel többet lőttek a hátralévő időben, mint mi,

így 14-13-as szlovén vezetéssel zárult az első 30 perc.

2. félidő

A régi, jó dolgok, ugye: az első percekben védekezésben remekül működött az egykor megcsodált Schuch-Ilyés-Nagy belső hármas. Fájdalom, a dánok is hozták a formájukat, és – bár részrehajlók vagyunk, persze – bátran mondhatjuk, hogy teljes mértékben indokolatlanul küldték ki Bodót. Nem kizárt, hogy Veselin Vujovicnak szól a kompenzáció, aki kis híján haza parancsolta a csapatot a januári Eb-ről a csapatát sújtó sorozatos bírói tévedések miatt.

Medved kiküldésével kaptuk vissza az esélyt, amivel éltünk is, a 35. percben még mindig csak egy gól volt a hazaiak előnye (16-15). Úgyhogy gyorsan kiküldték Hornyákot is két percre, az elnyűhetetlen Kavticnik (34 éves a Montpellier-vel BL-t nyerő irányító) pedig bevágta a hetest, de erre is volt válaszunk.

Bodó Richárd itt egy gólnak örül, de vele sem fukarkodtak a dán bírók, amikor a kiállításperceket osztogatták Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az viszont nem tett jót a hangulatnak, hogy a bírók minden ütközés után kiállítottak valakit, főleg a mieinktől, így a 38. percben Bánhidi után Sipos is felülhetett a tribünre. Vranjes pedig időkéréssel próbálta rendezni a sorokat.

Lékai rögtön ki is egyenlített (17-17), az újabb hazai találatra pedig Nagy László válaszolt, sőt Lékai újabb góljával a mérkőzésen először mi vezettünk, mi több a veszprémi irányítóról még ki is állítottak egy hazai játékost a bírók. Az előny addig tartott, amíg Ligetvárit – ezúttal jogosan – ki nem küldték két percre, Kavticnik pedig be nem vágta a megítélt hetest.

De jött Lékai újabb gólja, majd Bóka fejezett be egy gyors indítást, visszafelé futva pedig elcsípte a szlovén középkezdést és 22-20-nál a háromgólos vezetésért támadhattunk.

Kár, hogy eladtuk a labdát, amiből kaptunk egy gólt, bónuszként pedig még Lékait is kiállították. Nagy László újabb góljával megint kettő volt közte, de a szlovén szélsők rendre meg tudták verni az egyébként nagyon jól védő Székelyt.

Nagy László kulcsfontosságú gólokkal tért vissza a válogatottba Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kavticnik góljával – természetesen hetesből – lett újra egyenlő (23-23), és mire lejárt Lékai kiállítása, addig a lejátszott 48 percből éppen 24-et voltunk emberhátrányban. Nagy László lőtt újabb gólt, Székely bemutatott egy védést, majd Dolenecet kellett ápolni – szó se róla, kemény volt a meccs, de nem volt durva. A hazai szurkolók szerint legfeljebb az volt durva sértés, amikor a 40. percben a bírók kiállították a helyi hőst, Kavticniket. Végre mi voltunk emberelőnyben, aminek Nagy László szerzett érvényt egy bombával.

Egy eltoporgott szlovén támadás után Bóka saját kilencesünkről lőtt üres kapus góljával meg lett az áhított háromgólos előny is (26-23).

Vujovic időt kért, a szlovén játékosok pedig meglehetősen feldúltan vonultak az egyperces szünetre.

Az 54. percben megkapták az esélyt a szlovének a felzárkózásra, de Székely újabb – nem az első és nem is a második – ziccert fogta meg, elől pedig igyekeztünk a lehető leghosszabb támadásokat vezetni. Ebben a lélektanilag rendkívül fontos időszakban Székely végre megfogta Kavticnik hetesét, és bíztunk benne, hogy ezzel végleg sikerült demoralizálni a szlovén csapatot. Bodó góljával három perccel a vége előtt négy gólra hízott az előny, és innen már csak „le kellett pörgetni az órát", pláne azok után, hogy Suholezniket 1:59-cel a vége előtt kiállították Lékairól. Ekkor jöttek a demoralizáló magyar gólok, egy szélső-kínai összjáték, majd egy újabb kínai figura, amelyet Lékai váltott gólra. Döbbenetes volt, csendben is maradt a szlovén közönség.

Remek védekezéssel csupán 24 gólt kapva, 29-24-re győztünk a vb-bronzérmes Szlovénia otthonában, amivel nagy lépést tett a válogatott jövő évi világbajnokság felé.

Ez a győzelem hatalmas bravúr! Ljubomir Vranjes most szerezte meg első győzelmét tétmérkőzésen szövetségi kapitányként a magyar csapattal. Úgy értük el ezt, hogy a 40 percen át "érdekesen" fújó dán játékvezetők két beállósunkat is végleg kiállították.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen két játékosunk piros lapot kapott, és sokszor játszottunk emberhátrányban a kétperces kiállítások miatt - nyilatkozta a magyar válogatottat irányító Ljubomir Vranjes az M4 Sportnak.

Ma még örülünk ennek a sikernek, holnaptól viszont már a visszavágóra készülünk, hiszen még csak a munka egyik felét végeztük el."

Eredmény, férfi vb-selejtező, 1. mérkőzés:
Szlovénia-Magyarország 24-29 (14-13)
gólszerzők: Kavticnik 7, Zarabec 4, Mackovsek, Cingesar 3-3, Blagotinsek, Janc, Dolenec, 2-2, Gaber 1, illetve Bóka, Bodó, Lékai 6-6, Nagy L., Balogh Zs. 3-3, Bánhidi 2, Ilyés, Ligetvári, Sipos 1-1

Ünnepel a magyar kispad, a válogatott öt góllal győzött Szlovéniában Forrás: MTI/Illyés Tibor

A visszavágóra június 13-án szerdán 19.00-kor kerül sor Veszprémben.