Vágólapra másolva!
A Märcz Tamás vezette magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-re legyőzte Spanyolországot a Világliga C csoportjának 3. fordulójában, Hódmezővásárhelyen.

A mérkőzés előtt Gyarmati Dezső születésének 90. évfordulójához kapcsolódva emléktáblát avattak a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nevét viselő sportuszoda bejáratánál Hódmezővásárhelyen. Az uszoda mellett elhelyezett domborművön kívül az épületben felavatták a sportoló emlékfalát is, ahol relikviákat - érmeket, kupákat, okleveleket, fotókat, kitüntetéseket - állítottak ki.

A magyar csapatban Nagy Viktor helyett a ferencvárosi Vogel Soma kezdett a kapuban, ugyanis a Szolnok világbajnok kapusa a mérkőzést megelőző napon hőemelkedéssel küszködött.

Vogel Soma bravúrokkal járult hozza a magyar válogatott győzelméhez Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Märcz Tamás csapata a második percben veszélyeztetett először, de Zalánki Gergő tíz méteres lövését Dani López-Pinedo hárította. A spanyolok az első emberelőnyükből megszerezték a vezetést. A harmadik percben egy bejátszást követően Roger Tahull közelről lőtt a gólt.

Az időkérést követően egyenlített a magyar válogatott. Manhercz Krisztián éles szögből, bődületes erővel lőtt a jobb felső sarokba.

Az ötödik percben Vogel Soma is bemutatta az első bravúrját, majd a megúszást követően Manhercz került helyzetbe, de López-Pinedo fölépiszkálta az életerős kísérletet. Az első negyed utolsó percében fordítottak a mieink. Török Béla tíz méterről bombázott a bal felső sarokba. Azonban az utolsó szó a spanyoloké volt, akik ismét kihasználtak egy emberelőnyös helyzetet, melynek a végén Miguel de Toro közelről szerzett gólt.

Manhercz Krisztián volt a magyar válogatott egyik legjobbja Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A második negyedet a spanyolok kezdték veszélyesebben, Álex Bustos távoli emelése a felsőkapufán csattant. Ezt követően a magyar csapat Vámos Márton góljával kihasznált egy kettős emberelőnyt. Sokat nem kellett várni a spanyolok egyenlítésére. Szintén emberfóros helyzetben Vogel mutatott be bravúrt, de a kipattanót Fran Fernández közelről értékesítette.

Másfél perccel a vége előtt ismét Manhercz villant, ezúttal 11 méterről bombázott a jobb alsó sarokba.

Azonban a spanyoloknak ismét összejött az egyenlítés. Egy kijátszott emberelőny végén Blai Mallarach lőtt hat méterről, Vogel ugyan belekapott a labdába, de az végén a kapuban kötött ki. A negyed végül a mieink számára ért véget kedvezően, ugyanis az utolsó pillanatban Vámos Márton egy védővel a nyakában szerzett gólt, így a magyar csapat egygólos előnnyel mehetett a félidőre.

A harmadik negyedet a spanyolok kezdték góllal. Egy fordítás után Alberto Munárriz húzta a labdát a jobb alsó sarokba. A magyar csapat a bekapott gólra azonnal válaszolt. Zalánki Gergő lőtt a bal alsó sarokba egy szabaddobást. A nagy adok-kapokban ismét egyenlítettek a spanyolok, Munárriz váltott gólra egy emberelőnyös helyzetet. Négy perc elteltével a spanyolok a hatodik emberfórjukból Mallarach találatával megszerezték a hatodik góljukat. Azonban Manhercz gyönyörű labdaszerzés után Zalánki megpattanó lövése utat talált a spanyol kapuba.

Másfél perccel a vége előtt Märcz Tamás csapata újra átvette a vezetést. Egy balra kijátszott labdát Bátori Bence húzott a rövid alsóba.

Zalánki Gergő fontos gólokkal vette ki a részét a sikerből Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A negyedik negyedet Munárriz életerős lökete indította, de Vogel Soma bravúrral fölé tolta a labdát, majd egy perccel később ziccert fogott kulcspillanatban. Az ellentámadásból Bedő Krisztián gólt szerzett, és a mérkőzés során először vezetett két góllal a magyar csapat. Három perccel a vége előtt háromgólos is lehetett volna a mieink előnye, Zalánki bal alsóba tartó lövése átjutott a gólvonalon, de a játékvezetők nem ítéltek gólt. Ezzel szemben a spanyolok kaptak egy újabb emberelőnyt, és Tahull találatával felzárkóztak egy gólra.

Fél perccel a vége előtt egy páros kiállítást követően öt az ötben támadhatott a spanyol, de Erdélyi Balázs labdaszerzés után megúsztak a mieink és az ellenfél térfelén lepörgették az órát.

A csoport következő fordulójában a magyarok szabadnaposak lesznek, majd március 20-án a hollandokat látják vendégül.

Férfi világliga, 3. forduló, C csoport:
Magyarország-Spanyolország 9-8 (2-2, 3-2, 3-3, 1-1)
A magyar gólszerzők: Manhercz (2), Török, Vámos (2), Zalánki (2), Bátori, Bedő

A férfiaknál a Szuperdöntőben Európát négy csapat képviseli, a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.