Kemény szavak a magyar női röplabda-válogatott csapatkapitányától

Nagy Eszter, magyar válogatott, női röplabda
Bokorné Liliom Rita (j) és Nagy Eszter, valamint a német Jana Franziska Poll (k) az azerbajdzsáni női röplabda Európa-bajnokság A csoportjának harmadik fordulójában játszott Magyarország-Németország mérkőzésen Bakuban 2017. szeptember 24-én
Vágólapra másolva!
Alberto Salomoni szerint ebben a helyzetben ez volt a reális teljesítmény a magyar női röplabda-válogatottól az Európa-bajnokságon, amelyről a csapatnak három mérkőzést követően három vereséggel, két nyert szettel kell hazautaznia.

"Jó meccset játszottunk, de a korlátaink ezúttal is megvoltak támadásban, nyitásfogadásban" - kezdte először a németek elleni utolsó csoportmérkőzés értékelésével az olasz szakember. -

- mondta.

Megjegyezte, hogy tizennégy tapasztalt játékosra volna szükség, akiket bármikor be lehet dobni. Jó példa erre szerinte a német együttes, melyben ezen a napon is egy-egy rossz periódusukban az egész csapatot lecserélhették.

- fogalmazott Alberto Salomoni.

Alberto Salomoni szövetségi kapitány a női röplabda Európa-bajnokságon Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Úgy vélte, ahhoz, hogy a 2019-es Eb-re sikeres legyen a gárda fontos, hogy a klubokkal is tudjanak egyeztetni, hiszen mint elmondta, nem jó érzés, hogy tudja, sokkal jobban is felkészülhettek volna erre a tornára. A szakember megjegyezte, még nem tudja, hogy ő marad-e a válogatott élén.

Hasonló témát feszegetett, s a vegyes zónában rendkívül érzelmesen nyilatkozott a csapatkapitány Bokorné Liliom Rita. Mint mondta,

a mérkőzések végére rendre elfáradtak, ez az egyik következménye is annak, hogy több játékos lemondta a válogatottságot, vagy éppen a klubvezetők akadályozták meg a nemzeti csapatban való szereplésüket.

Hozzátette, nem érti, hogy egy játékosnak vagy klubvezetőnek miért fontosabb egy sima nemzetközi felkészülési meccs, ahelyett, hogy az Európa-bajnokságon nemzetközi sztárokkal szemben játszana valaki és fejlődne.

Bokorné Liliom Rita (j) és Nagy Eszter, valamint a német Jana Franziska Poll (k) az azerbajdzsáni női röplabda Európa-bajnokság A csoportjának harmadik fordulójában játszott Magyarország-Németország mérkőzésen Bakuban 2017. szeptember 24-én Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

- tette hozzá a csapatkapitány, aki hangsúlyozta, több esetben nem a játékos, hanem a klub tehet erről elsősorban. "Ugyanakkor nagyon büszke vagyok a csapatra. Négy-öt hónapot végigdolgozva most mindent kiadtunk magunkból, odatettük magunkat és fejlődtünk."

Szakmáry Gréta (j) és a német Louisa Lippmann az azerbajdzsáni női röplabda Európa-bajnokság A csoportjának harmadik fordulójában játszott Magyarország-Németország mérkőzésen Bakuban 2017. szeptember 24-én Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A magyarok a 15. helyen zárták a kontinensviadalt.

Két év múlva a csapat mindenképpen tagja lesz a mezőnynek, miután Magyarország Törökországgal, Lengyelországgal és Csehországgal társházigazdája lesz a kontinensviadalnak.

Emelt fővel búcsúzott az Eb-től a magyar női röplabda-válogatott

Befejezte szereplését a magyar női röplabda-válogatott az Azerbajdzsánban és Grúziában zajló Európa-bajnokságon, miután harmadik csoportmérkőzésén is kikapott Bakuban. Alberto Salomoni együttese az azeriektől és a lengyelektől elszenvedett vereséget követően vasárnap a németekkel szemben maradt alul négy játszmában (3-1).